-1 °C Budapest

Európai Bizottság: szánalmas a magyar költségvetés - újabb ajánlások jönnek

Pénzcentrum
2005. október 3. 17:01

Kritikával illette az Európai Unió igen nagy befolyással rendelkező Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága a magyar fiskális politikát - nyilatkozta a Reutersnek egy uniós illetékes. A Bizottság nem teljes létszámban pénteken tanácskozott azzal a céllal, hogy az október 11-i, immár teljes létszámú ülésre ajánlásokat dolgozzon ki. Egyelőre nincs formális döntés arról, hogy a Bizottság milyen konkrét

ajánlásokat fogalmaz majd meg Magyarország számára.

A Reuters forrásának állítása szerint a magyar költségvetés igen szánalmas állapotban van, a hiány jóval magasabb mint az előre jelzett, a kormány pedig semmit nem tesz annak érdekében, hogy a kiadások növekedését meggátolja. A deficit idén elérheti a 6.1%-ot, jövőre a 4.7%-ot a korábban becsült 3.6 illetve 2.9%-kal szemben (GDP arányosan). A múltban már 4 éve folyamatosan nem teljesülnek a kormány által meghatározott célok.

Júliusban az Európai Bizottság még úgy vélte, hogy a kilátásba helyezett deficitcsökkentő lépések elegendőek lesznek arra, hogy a kilátásba helyezett deficitcsökkentő lépések elegendőek lesznek arra, hogy a tervezett hiányszám tartható legyen, ugyanakkor az újabb ajánlások feltehetően már lényegesen különböznek majd ettől. A Reuters forrása szerint a konkrét ajánlások Magyarország esetében még nem készülnek el október 11-re, így legkorábban csak novemberben kaphatja azokat meg a magyar kormány.

2005.07.13 15:02
Elégedett, de éberségre figyelmeztet az Európai Bizottság

A fiskális politika hibáiért a Bizottság egyelőre nem jogosult pénzügyi bírság kiszabására, ezt csak akkor tehetné meg, ha az ország az euró-zóna tagja lenne. Szóba jöhet a strukturális alapok forrásainak korlátozása, ugyanakkor ez gyakorlatilag zéró valószínűségű.

**********************************

A Pénzügyminisztérium és a kormány úgy tűnik, eddig nem igazán vette komolyan a költségvetés problémáit, süket volt a kritikákra. A választások előtt érdemi reformokba nem fogott, a kiadáscsökkentő lépések erőtlennek bizonyultak. Naponta kerülnek bejelentésre olyan intézkedések, melyek a bevételeket kurtítják, a kiadásokat növelik, látható tehát a készülődés a jövő évi választásokra.

Egyelőre a pénzügyi piacok még nem büntettek igazán, az állampapírpiacon és a forintpiacon is csak kisebb korrekció történt. Egyre elterjedtebb a piacon a vélemény, hogy a felelős fiskális politikát és a reformokat csak egy kisebb pénzügyi krízis tudja majd kiváltani más kényszerítő erő hiányában. A Bizottság negatív véleménye elbizonytalanítólag hathat a külföldi befektetőkre, a nagy hitelminősítők már nem cáfolják kategórikusan a magyar adósság leminősítésének lehetőségét. az S&P legutóbbi véleménye kifejezetten negatív volt.
HR BLOGGER
hrbonbon  |  2023.12.09 01:35
GARDENING LEAVE An employee's suspension from work on full pay for the duration of a notice period,...
perfekt  |  2023.12.08 14:05
A kormány új rendeletet adott ki a mérlegképes könyvelők, adótanácsadók és okleveles adószakértők ké...
laskainelli  |  2023.12.07 17:10
A hűtlenség egy döntés, amit a hűtlen fél hoz meg, számára észszerűnek tűnő indokra támaszkodva. A k...
vezetoi-coaching  |  2023.12.06 09:06
Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mu...
coachco  |  2023.12.05 13:06
Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, sz...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 9. szombat
Natália
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm