1 °C Budapest

A nap grafikonja: megosztott első hely a régiós növekedési versenyben

Pénzcentrum
2005. szeptember 9. 16:25

A mai napon publikálta a cseh statisztikai hivatal is az idei második negyedéves GDP-növekedési adatokat, így mind a négy visegrádi ország esetében ismertek a bővülési dinamikák. A "versenyt" megosztva a szlovákok és a meglepően jól teljesítő csehek nyerték, míg mi a harmadik, a lengyelek a negyedik helyre kerültek.

Amint arról beszámoltunk, az április-júniusi időszakban a szlovák és a cseh gazdaság 5.1-5.1%-kal, míg a magyar 4.1%-kal, a lengyel mindössze 2.8%-kal bővült. Az előző negyedévben rendre 5.1, 4.7, 2.9, illetve 2.1%-os bővülési adatokkal találkozhattunk.

Ezek alapján az is látható, hogy a szlovákon kívül mind a három gazdaságban érdemi növekedési gyorsulás következett be a második negyedévben. Ezt már a korábban is rendelkezésre álló kedvező export, illetve ipari termelési adatok is előrevetítették.

2005.09.09 15:35
Az export szárnyán: 9 éves csúcsra gyorsult a cseh gazdaság

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2005.09.08 10:08
5.1%-kal nőtt a szlovák GDP a második negyedévben

2005.09.08 09:00
GDP második becslés: export- és beruházásvezérelt pálya

2005.08.29 17:24
2.8%-kal nőtt a lengyel gazdaság a második negyedévben - vegyes jelek

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?