4 °C Budapest

Folytatódó jen-gyengülés

Pénzcentrum
2005. augusztus 30. 12:21

Már harmadik napja gyengül a japán deviza a dollárral szemben, miután a hajnalban közzétett Japán makrogazdasági adatok vártnál kedvezőtlenebb képet festettek a gazdaság állapotáról.

A számok következtében a dollár/jen árfolyam 111 fölé került. A júliusi munkanélküliségi ráta 4.4 százalékra emelkedett a júniusi 4.2%-ról, mely az elmúlt hét év legalacsonyabb szintje volt, míg a piac továbbra is 4.2%-ot várt.

A háztartások kiadásai júliusban a várt 0.8%-os növekedéssel szemben 3.3%-kal csökkentek az előző évhez képest, míg az elmúlt hónaphoz viszonyítva 3.5%-os volt a visszaesés, szemben a várt 1.0%-os növekedéssel.

A kiskereskedelmi forgalom 0.6%-kal nőtt a múlt hónapban év/év alapon, míg havi szinten 2.2%-kal csökkent. A piaci várakozás 2.5%-os növekedés volt az elmúlt évhez képest, míg a múlt hónaphoz képest 0.5%-os csökkenés.

A japán kormányzat bejelentette, hogy elhalasztja a közzétételét a holnapra várt augusztusi fogyasztói bizalmi indexnek, miután a kutatóintézetben még tart a júliusi adtok felülvizsgálata, előreláthatólag a hét vége felé, vagy jövő hét elején teszik közzé az adatot.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 25. csütörtök
Karácsony, Eugénia
52. hét
December 25.
Karácsony 1. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?