Kenneth Clarke, a brit konzervatívok egyik vezető személyisége szerint hiba lenne az euró bevezetése a szigetországban. Clarke korábban még úgy vélekedett, hogy a közös pénz növekvő termelékenységhez, hatékonysághoz és életszínvonalhoz vezetne, valamint ösztönözné a politikai reformokat.
Most közölt véleménye szerint ha az euró bevezetésére a következő néhány évben kerülne sor, az inkább hátrányos lenne. A konzervatív személyiség azt állította, hogy megítélése szerint nem is lesz olyan időszak, amikor Nagy-Britannia teljes biztonsággal és bizalommal bevezethetné az eurót.
Clarke szerint az euró-zónában uralkodó egységes kamatlábbal nem folytatható olyan gazdaságpolitika, mely minden tagállam számára megfelelő lenne. Az Európai Központi Banknak újra kellene gondolnia feladatát a gazdaságpolitika alakításában. Emellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az európai alkotmány gyakorlatilag halott, nincs remény a megmentésére.
Clarke nyilatkozatával elsősorban támogatókat kívánhat szerezni a konzervatív párton belül a vezetés megszerzése érdekében. Michael Howard jelenlegi vezető utódját októberben választják ki. A másik esélyes David Davies, de Clarke sem remények nélküli, ha néhány induló visszalép, és őt támogatja.

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Elmaradt a bravúr, nem juthat nyolc közé a női kézilabda-válogatott
- Egy iraki milícia szerint Washington újabb támadásokra számíthat Irakban
- Szikrázó felnin robogott egy opeles az M0-son
- Győzelemmel zárt a továbbjutó Vasas
- Kiderült, kit tart az LMP „az ellenzék legkártékonyabb politikusának”
- Transzplantációs nagyhatalom lehetünk Európában
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


