Németország erőteljesen érdekelt a Magyarországon keresztül vezető páneurópai közlekedési folyosók mielőbbi kiépítésében - hangsúlyozta az MTI szerint szerdán Berlinben Manfred Stolpe német közlekedés- és építésügyi miniszter. Német részről készen állnak arra, hogy részt vegyenek a magyarországi közlekedési hálózat korszerűsítésében. Érdekeltek abban, hogy a Duna betöltse európai vízi út szerepét. Készek arra - mondta -, hogy ha kell, anyagilag is részt vegyenek a Magyarországot érintő észak-déli és kelet-nyugati közúti folyosók kiépítésében.
A legfontosabb területnek Stolpa az MTI szerint a közutakat tehermentesítő vasúti hálózat fejlesztését, a pályahálózatok kölcsönös megnyitását és technológiai egységesítését nevezte. Kiemelte a Berlin-Drezda-Prága-Pozsony-Budapest folyosó korszerűsítésének és egészen Isztambulig való meghosszabbításának a tervét, illetve a nagysebességű transz-európai expressz Párizs-Stuttgart-München irányában, valamint tovább Budapest felé való kiépítését.
Páneurópai folyosók Magyarországon
Magyarország az Alpok és a Kárpátok hegyeit elkerülő, fontos szállítási útvonalak metszéspontjában fekszik. Területén négy páneurópai közlekedési folyosó halad keresztül, érintve Budapestet. Ezek magyarországi szakaszai a következők:
- A IV. folyosó az osztrák és szlovák határtól Budapesten keresztül Románia felé halad, 487 km vasútvonalat és 410 km közutat tartalmaz.
- Az V. folyosó a délnyugati országhatártól észak-keleti irányban halad. A fő ág Szlovénia, az V/B ág Horvátország, míg az V/C ág Bosznia-Hercegovina felől lépi át az országhatárt, és Budapesten egyesülve folytatódik Ukrajna felé. A vasúthálózat 996 km, a közúthálózat 784 km hosszú.
- A VII. folyosó a Duna Ausztriától Romániáig terjedő vízi útja, mely magyarországi szakaszának hossza 378 km.
- A X. folyosó X/B ága Budapestről indul, Szerbia és Montenegró határáig a vasúti szakaszok hossza 156 km, a közúti szakaszoké 171 km.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezek a folyosók Magyarország legfontosabb közlekedési kapcsolatait biztosítják az Európai Unió többi tagállamához.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








