130.8 millió eurós deficittel zárt márciusban a külkereskedelmi mérleg a KSH előzetes becslése szerint. A hiány jóval elmarad a tavaly márciusi 349.9 millió eurótól, az elemzők 350 m euró körüli deficitre számítottak. Az export euróban számítva 8.6%-kal, az import mindössze 2.6%-kal nőtt.
Az első három hónapban a hiány 791.1 millió eurót tett ki, ami valamivel több mint 100 m euróval kisebb a tavalyi első negyedévnél. Az első negyedévben az export 9.7%-kal, az import 8%-kal emelkedett.
A márciusi kivitel 77, a behozatal 69% át az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Az ENSZ szerint az orosz hadsereg halálra kínozza ukrán foglyait
- Litván-magyar - hamarosan kezdődik a jegyárusítás
- Elon Muskkal tárgyalt Novák Katalin
- Covid-helyzet: egy fontos kérdésre nincs válasz
- Boris Pistorius: Németország vezető katonai szerepet vállalna a Baltikumban.
- Trump lehetősége? Nyugalomba vonul a befolyásos és nőfaló médiacézár
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


