14 °C Budapest

Felére, 0.7%-ra csökkentették GDP-prognózisukat a német kutatóintézetek

Pénzcentrum
2005. április 26. 12:11

A tavaly októberi előrejelzésben szereplő 1.5%-ról 0.7%-ra csökkentette az idei évre vonatkozó közös GDP-prognózisát a hat legnagyobb német kutatóintézet. A félévente megjelenő előrejelzés szerint tehát Európa legnagyobb gazdaságának tavalyi fellendülése megakadt, de van remény az újbóli lassú fellendülésre: 2006-ban 1.5%-kal bővülhet a német GDP. A tekintélyes kutatóintézetek véleménye szerint a német államháztartási hiány idén és jövőre is a maastrichti kritériumokban szereplő 3%-os küszöbszint felett lehet. A prognózis szerint az Európai Központi Bank idén változatlanul 2%-on hagyja az irányadó rátát, és csak jövőre jön kamatemelés, ennek mértéke összesen 50 bázispont lehet.

A kutatóintézetek közös véleményükben annak adtak hangot, hogy nem látnak arra vonatkozó megfelelő gazdaságpolitikai koncepciót, ami kezelni tudná a német gazdaság problémáit, reformok nélkül azonban a növekedés továbbra is csak alacsony ütemű maradhat. A szakértők figyelmeztettek, hogy a legutóbbi hangulat és konjunktúra-indexek kedvezőtlen jeleket vetítenek előre, az üzleti várakozások folyamatosan romlanak.

2005.04.25 10:31
18-hónapos mélypontra csökkent áprilisban a német IFO-index (2.)

2005.04.19 11:03
Jelentős visszaesés a német ZEW konjunktúra-indexben! (2.)

A német GDP tavaly 1.6%-kal nőtt, ami 2000 óta a leggyorsabb ütemnek felel meg, az idei évre 0.7%-os, míg jövőre 1.5%-os a prognózis. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint tavaly 1.0%-kal nőtt a némt gazdaság, míg idén ilyen formában 0.9%-os a prognózis. Amennyiben a 2005-ös és 2006-os növekedési előrejelzések beigazolódnak, úgy a német munkanélküliek száma a jelenlegi 4.8 millió közeléből 2006-ra 4.5 millióra csökkenhet.

A kutatók szerint az olajárak jelentős kockázatokat jelentenek a növekedési kilátásokra: a feketearany ára a vállalatok profitját, illetve a fogyasztói kiadásokat is kedvezőtlenül befolyásolják. A kutatók ennek megfelelően jelentősen lefelé módosították a lakossági fogyasztásra vonatkozó prognózisukat: októberben még 0.8%-os, míg jelenleg már csak 0.4%-os idei átlagos bővüléssel számolnak. Emellett az állóeszköz-beruházások dinamikája a korábbi 1.5%-os előrejelzésről 0.7%-ra csökkent.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A közös prognózis szerint az olajárak a dinamikus kereslet ellenére jövőre kissé csökkennek: éves átlagban idén 50 dolláros lehet a szint, míg jövőre 48 dollár. Az euró/dollár idei átlagárfolyama 1.30 lehet.

A német kormány idei államháztartási hiányra vonatkozó prognózisát (2.9%/GDP, ESA-95) túlzottan optimistának tartják a szakértők, akik véleménye szerint idén 3.4, míg jövőre 3.3%-os lehet az eredményszemléletű GDP-arányos deficit, azaz újabb két évben is megsértenék a németek a maastrichti kritériumot.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem