23 °C Budapest

Az új MT tagok megjelenése felszínre hozott új megközelítéseket is - Járai

Pénzcentrum
2005. április 21. 09:34

Jellemzően a kormányt illetve költségvetést érintő kritikát tartalmaz Járai Zsigmondnak, az MNB elnökénet interjúja a Heti Válasz legutóbbi számában. Járai szerint ha nem lesznek reformok és kiigazítás, akkor a román lejből hamarabb lehet euró, mint a forintból. Ami nálunk leginkább hiányzik, az a politikai elhatározottság. Az MNB elnöke szerint az erős fizetőeszköz segít alacsonyan tartani az inflációt, és kikényszerít olyan szerkezeti változásokat a gazdaságban, melyek a hosszú távú versenyképességet növelik.

Járai ismét hangot adott nemtetszésének a Monetáris Tanács kibővítésével kapcsolatban. Szerinte a létszám növelése alkotmányellenes, a magasabb létszámtól a hatékonyság nem fog javulni. A legutóbbi ülésről elmondta, hogy ott az új tagok részéről tisztán szakmai érvelés hallatszott, de elismerte, hogy megjelenésük felszínre hozott új megközelítéseket is.

Az MNB elnöke szerint továbbra is alapvető egy ország gazdasága számára az alacsony infláció, mely kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent. A magasabb infláció előreláthatatlanná teszi a gazdasági döntéseket, visszafogja a beruházásokat. A gyengébb valuta nem ösztönzi a versenyképességet, az erős fizetőeszköz keményebb feltételek támasztásán keresztül a vállalatokat saját tartalékaik feltárására, költségeik csökkentésére ösztönzi - állítja Járai Zsigmond. Az erős forint mögött a jegybanknak nem húzódik meg politikai érdeke, nem akarja ezzel a kormányt megbuktatni - véli az elnök. Ha a kamatokat hirtelen levágnák és a forint jelentősebb gyengülést szenvedne el, az lenne igazán rossz a kormánynak. A jegybank nem kormány-, hanem inflációellenes tevékenységet folytat.

Járai szerint a versenyképességet a kormány oldaláról nem a valuta gyengítésével, hanem reformokkal kellene elérni. A kiadások mérséklésével párhuzamosan csökkenhetnének az adók, egészségügyi, oktatási reformra van szükség, támogatni kell a fejlesztéseket, bővíteni kell az infrastruktúrát.

Járai megerősítette azon feltételezését, miszerint megfelelő politikai szándék és fiskális reformok nélkül Romániában hamarabb lehet euró, mint hazánkban. Keleti szomszédunk 2007-ben lép be az Európai Unióba, a célkitűzések szerint pedig ezután 2-3 évvel már a GMU tagja is kíván lenni. A GMU-hoz később csatlakozott országok esetében (Spanyolország, Portugália, Görögország) elmondható volt, hogy 4-5 évvel a csatlakozás előtt nem mutattak jobb képet mint mi, viszont akkor kemény elhatározásra jutottak, és elkezdtek jó irányba menni. Nálunk még az elhatározás sem született meg.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem