16 °C Budapest

A Pénzügyminisztérium reakciója: alapvetően pozitív a Fitch értékelése

Pénzcentrum
2005. január 12. 10:52

Továbbra is igen optimista a Pénzügyminisztérium (PM), és inkább egyfajta mechanikus döntésként értékeli a Fitch leminősítést. Pichler Ferenc a portfolio.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy értelmezésük szerint a Fitch közleménye számos pozitív elemet említ a magyar gazdaság vonatkozásában. Ezek szerint a magyar gazdaság jól fejlődik, a fundamentumok stabilak. A Pénzügyminisztérium úgy véli, hogy a Fitch inkább a múltbeli folyamatok alapján értékelt, és nem az aktuális folyamatokat illetve a kilátásokat veszi figyelembe lépéseinél.

A PM szerint a Fitch által kifogásolt egyetlen probléma az, hogy a hiány csökkentésének üteme nem elég gyors. A deficitlefaragás késleltetése azonban Pichler szerint egy tudatos gazdaságpolitikai lépés volt, ugyanis a gazdaságpolitikai vezetés ezzel a hiánycsökkentéshez kapcsolódó növekedési áldozatokat kívánta minimalizálni.

A mostani leminősítés Pichler szerint egyáltalán nem drámai döntés, az "A" besorolással Lengyelország, Csehország szintjére kerültünk, tehát csak egy kiemelkedően preferált pozíció változott egy átlagos szintre.

Pichler elmondta, hogy napirenden vannak azok a változtatások, amelyeket a Fitch is szükségesnek tart, a deficit mértéke idén a GDP 0.7%-val fog csökkenni. A PM szerint az euró bevezetésének feltételei 2008-ra teljesülnek, a közös pénz 2010-től Magyarországon is használható lesz.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem