Lengyelország még az idén vissza kívánja fizetni a kormányhitelezőket tömörítő Párizsi Klubnak a még fennálló - a rendszerváltás előtti időkből származó - a 2005-2009 közötti időszakban lejáró 12.3 milliárd eurónyi adósságot - jelentette be a lengyel pénzügyminisztérium. A törlesztés az elkövetkezendő 12-18 hónap során megvalósuló kötvénykibocsátásokkal történhet meg. Időközben a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet jelezte, hogy a kötvénykibocsátás illetve adósságkonverzió miatt nem kell leminősítéssel számolni, sőt a hitelezőkkel lefolytatandó tárgyalások kimenetelétől függően még pozitív is lehet a törlesztés/konverzió hitelbesorolásra való hatása. Az AMB Amro ma reggeli feltörekvő piaci jelentésében arról ír, hogy a kötvénykibocsátások várhatóan nem járnak zlotykonverzióval, így a devizapiaci hatással emiatt nem kell számolni.
A lengyel pénzügyminisztérium a kiadott közleményben utalt rá, hogy a törlesztésre már 6 milliárd eurónyi összeg a rendelkezésére áll, és jelezte, hogy amennyiben szükséges, további forrásokat tud bevonni az ügylet lebonyolítására. A 16 hitelező országgal szembeni adósságról szóló visszafizetés tárgyalásai előtt a lengyel kormány még nem tudja pontosan meghatározni a visszafizetés összegét és időzítését (ez a másik oldaltól, a kialkudott kosntrukcióktól is függ).
A 2005-2009 közötti időszakra fennálló adósságból eredetileg erre az évre 2.1 milliárd euró lett volna a törlesztendő összeg. A minisztérium jelezte, hogy az előrehozott törlesztéssel középtávon javítani kívánja a lengyel adósbesorolást, és a kötvénykibocsátásokkal hosszabbítani kívánja a külső adósságállomány duration-jét, csökkenteni fogja a nominális külső adósságállományt, mely az adósságállomány/GDP ráta mérséklődését is eredményezi.
Az elmúlt mintegy másfél év során mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő intézet leminősítéssel, illetve a kilátás rontásával büntette Lengyelországot, amiért halogatja a kulcsfontosságú reformok véghezvitelét, melyek az államadósság alakulásában is megmutatkoztak. A minisztériumi közlemény hangsúlyozza, hogy a most előre hozott visszafizetéssel Lengyelország egy szintre kerül a többi EU és OECD országgal, amelyek közül egyiknek sincs adóssága a Párizsi Klubbal szemben.
Az S&P hitelminősítő a lengyel törekvést követően jelezte, hogy az adósságcsere kedvező hatásokkal is járhat, ugyanakkor ez várhatóan kevés lesz ahhoz, hogy felminősítés következzen be. Az S&P októberben stabilról negatívra módosította a lengyel adóskilátásokat arra hivatkozva, hogy csak visszafogott a javulás a költségvetési fegyelem terén. A lengyel külső adósságállomány jelenleg az S&P-nél BBB+/A-2, a belső adósságállomány A-/A-2 minősítésű.
Elemzők szerint a lengyel előrehozott törlesztés logikus lépésnek mondható, tavaly Oroszország sikeres hasonló lépést hajtott végre. Lengyelország többek között előtörlesztést hajtott már végre a Londoni Klubbal, Brazíliával és a Világbankkal szemben.
A lengyel pénzügyminiszter tegnap arról nyilatkozott, hogy a lengyel bruttó adósságállomány/GDP hányados 2004 végén várhatóan 50.4/50.6% között alakult, illetve a lengyel államháztartás 2004-es hiánya a tervezett 45.3 milliárd zlotyval szemben 40 milliárd zlotynál maradt. Miroslaw Gronicki elmondta, hogy a kedvező adósságrátában szerepet játszott az erős zloty, a privatizációs bevételek, illetve a kordában tartott államháztartási hiány is. Amint látható, a lengyel bruttó adósságállomány az 1990-es évek közepe óta jelentősen csökkent, az elmúlt három évben azonban megtört az adósságcsökkenési trend, és ismét a GDP 50%-a fölé emelkedett az adósság/GDP ráta.
Lengyelország adósságállományának alakulása kapcsán mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a lengyel állam jelentős adósságelengedésekben, illetve könnyítésekben részesült a Párizsi Klubnál az 1991. áprilisában, illetve a Londoni Klubnál az 1994. októberében megkötött megállapodások nyomán. Ezek a megállapodások bizonyára nagymértékben hozzájárulhattak ahhoz, hogy az adósráta az imént bemutatott ütemben tudott csökkenni egész 2000-ig.
1991. áprilisában Lengyelország a Párizsi Klubbal szemben fennálló 33 mrd USD adósságának csökkentéséről írt alá megállapodást, melynek lényege az volt, hogy Lengyelország kamatkötelezettségeinek csak 20%-át fizette 1994 áprilisáig. Emellett 50%-os adósságcsökkentésről és az adósság 2009-ig való átütemezéséről született megállapodás. A hitelező országok eldönthették, hogy a kölcsöntőkét vagy a kamatot akarják csökkenteni. A csökkentett adósság visszafizetésének határideje 2014.
A kormányhitelezőkkel létrejött megegyezéssel egyidejűleg a lengyel kormány hasonló adósságelengedésről állapodott meg a kereskedelmi bankokkal szembeni 13.2 mrd USD adósságra vonatkozóan. A kb. 500 bankot tömörítő csoporttal szembeni adósság elengedéséról és átütemezéséről 1994. október 24-én született meg a megállapodás. A Londoni Klubbal szembeni 14.39 milliárd USD adósság egy részét (10.27 mrd USD) az amerikai állam 30 éves lejáratú kincstárjegyére cserélték, másik részét pedig (3.25 mrd USD) megvásárolták készpénzért. Ezenkívül a 87 millió USD késedelmi kamat részleges elengedésére is sor került.
A Londoni Klubbal szembeni lengyel adósság ennek köszönhetően 6.4 milliárd USD-vel csökkent és 1996 év végén 7.7 milliárd USD-t tett ki. A megállapodás eredményeként Lengyelország kereskedelmi bankokkal szembeni adóssága összességében 49.2%-kal mérséklődött. A csökkentett adósság visszafizetése 2024-ig esedékes.

Súlyos betegség jelei mutatkozhatnak a magyar munkahelyeken: kemény árat fizet, aki nem törődik vele
Az ADHD-ról többet hallani az utóbbi időkben, de azt már kevesebben tudják, hogy a mostani felnőtt generációt is érinti ez a neuropszichiátriai rendellenesség.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Palesztin elnök: vizsgálja ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, mit csinál most Izrael!
- Palesztinpárti kinyilatkoztatást tett az amerikai alelnök
- Eb-sorsolás élőben: a németeket megkapta a magyar válogatott
- Rézgolyóba zárt levelet találtak egy viharsarki templom kupolájában
- Idén is világkupagyőztes lett az olimpiai számban Rasovszky Kristóf
- Piros jelzést kapott az új KRESZ a német Bundesratban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


