A Magyar Nemzeti Bank által december 31-én közzétett fizetési mérleg statisztikák alapján elmondható, hogy 1995 óta idén az első háromnegyed évben áramlott be a legtöbb működő tőke (részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában) Magyarországra. Ez első hallásra kissé meglepőnek is mondható, éppen ezért érdemes az egész éves beáramlásokat is figyelembe venni, hogy kissé objektívebb legyen a kép.
Az alábbi ábrán az első háromnegyed évi adatok szerepelnek, mely az idei év sikerét mutatja.
Most lássuk, hogy a teljes évi adatok hogyan alakultak. Az 1995-ös esztendő tekintetében jelentős változást láthatunk az előző ábrához képest. 1995 óta.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium várakozásai szerint idén 3-3.5 milliárd euróra emelkedhet a működőtőke beáramlásaz az első háromnegyed évi közel 2.3 milliárd euróról. Ez az elmúlt évek adatát is figyelembe véve kiemelkedő teljesítmény lenne, de feltehetően nem tudná túlszárnyalni az 1995-ös - döntően a privatizációs hullámhoz kapcsolódó, 3.56 milliárd eurós részvény és egyéb részesedés formájában megjelenő beáramlás, és a 0.16 milliárd eurós újrabefektetett jövedelem kiáramlás eredőjeként kialakult - 3.4 milliárd eurós beáramlást.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


