19 °C Budapest

Elfogadták a Barroso-bizottságot, Kovács adóügyi biztos lett (2.)

Pénzcentrum
2004. november 18. 13:33

Széles támogatottság mellett elfogadta a Jose Manuel Barroso elnök által javasolt új összetételű Európai Bizottságot az Európai Parlament a mai szavazáson, így lehetőség nyílt arra, hogy a három hete ideiglenes hivatalban maradó Romano Prodi bizottság végleg átadja a stafétát.

A parlament 449 támogató, 149 ellenző, és 82 tartózkodó szavazat mellett alkalmasnak találta az új összetételű végrehajtó szerv jövő hétfői hivatalba lépését.

A széles támogatottság azt követően jött létre, hogy a háttérben sorozatos tárgyalások zajlottak, melyek látványos elemeiként az olasz eredeti jelöltet: Rocco Buttiglione-t az olasz külügyminiszter Franco Frattini váltotta fel, a lett adóügyi jelölt Ingrida Udre helyett Andre Piegbals vált jelöltté az energiaügyi kérdésekért, és Kovács László magyar jelölt az energetikai poszt helyett az adóügyi "tárcát" kapta.

Barroso a szavazás után elégedetten kijelentette, hogy most végre már "képesek vagyunk Európa polgárai felé azt mutatni, hogy ebből a helyzetből megerősödött intézményrendszerrel és jobb pozícióban tudtunk kijönni, melynek célja azt volt, hogy megfeleljünk az emberek elvárásainak." Barroso szerint az új Európai Bizottság prioritásai között a gyorsabb gazdasági növekedés, a fokozottabb dinamizmus, a nagyobb foglalkoztatottság, a szociális érzékenység, illetve egy európai modell megszilárdítása szerepel. Barroso szerint a bizottság megalakulása körüli huzavona az európai demokrácia jó próbája volt, melynek eredményeként egy nyer-nyer szituáció jött létre.

EU-megfigyelők szerint a bizottság felállásának több hetes csúszása (a számos háttéralku miatt is) mind a parlament, mind a bizottság megerősödő pozíciójához, jobb együttműködéséhez járulhat hozzá. Emellett az is fontos, hogy az új bizottság széles támogatottságot nyert.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem