Az Európai Bírósághoz fordulhat az Európai Központi Bank (EKB), amennyiben a parlament megváltoztatja a jegybanktörvényt és a jogszabály átmegy az Alkotmánybíróságon is - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője hétfőn Gyöngyösön, a Károly Róbert Főiskolán tartott előadásában. AZ MTI tudósítása szerint Missura Gábor elmondta, hogy a Monetáris Tanács tervezett átszervezése súlyosan sérti a jegybank függetlenségét, ami ellentétes az Európai Unió jogrendszerével, ezért az Európai Bíróság pénzbüntetéssel sújthatja Magyarországot.
Az Európai Unióban követelmény a nemzeti bankok függetlensége és ennek még szóhasználatában is megfelel a Monetáris Tanács tagjainak kinevezési rendjéről is rendelkező magyar jegybanktörvény - érvelt a jegybanki szóvivő. Missura szerint a most tervezett beavatkozásnál az a szándék vezeti a kormánypártokat, hogy a konvergencia programban kijelölt célokat, illetve az azok megvalósításához szükséges intézkedéseket elvessék. Az MNB által szorgalmazott 3 százalékos inflációs szinttel és 3 százalékos államháztartási hiánnyal szemben a jegybanktörvényt megváltoztatni kívánók szerint a magyar gazdaság számára a 6-7 százalékos pénzromlás és deficit a kedvező, ami viszont lehetetlenné teszi az euró bevezetését - állította Missura.
Missura úgy vélte, hogy a jegybanki függetlenség megsértése a jogkövetkezményeken túl közvetlenül veszélyezteti az ország gazdaságát is, hiszen az MNB függetlensége a hosszú távú inflációs célok teljesülésének a feltétele.
Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke a Napkelte reggeli adásában nem tulajdonított különösebb jelentőséget az EKB bejelentésének. Véleménye szerint majd eldől, hogy az EKB valóban az Európai Bírósághoz fordul-e vagy sem. Megítélése szerint tavaly Lengyelországban is hasonló változások történtek, ott az EKB sehová sem fordult. Az SZDSZ vezetője úgy gondolta, inkább a jelenlegi magyar jegybanktörvény által meghatározott eljárási rend ritka Európában, máshol a miniszterelnök státusza erősebb a monetáris tanácsok tagjainak kinevezését illetően.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Rugalmas díjazás, vállalkozásra szabott megoldások – az Ultrával új szintre emeli a céges bankolást az OTP Bank (x)
OTP Bank vállalkozói számlacsomagok: minden fejlődési szakaszban olyan megoldást kínál, amely az adott cégmérethez, forgalomhoz és igényekhez igazodik.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








