32 °C Budapest

Leépítés a Pénzügyminisztériumban: 60 embert küldenek el

Pénzcentrum
2004. október 14. 21:29

Átalakul a Pénzügyminisztérium szervezete, a tárca feladatai az uniós csatlakozást követően folyamatosan változnak, s az új feladatokhoz alkalmazkodik a hivatal. A tárcától 60 embert bocsátanak el.

A változásokról a pénzügyminiszter, Draskovics Tibor csütörtökön tájékoztatta a minisztériumi dolgozókat.

A változás célja, hogy a tárca apparátusa a jelenleginél kisebb létszámmal, a korábbinál hatékonyabb módon, és kisebb költséggel lássa el feladatait.

A minisztérium számottevően erősíti a közgazdasági tervezői, elemzői munkát, az adózással foglalkozó szakmai apparátust annak érdekében, hogy jelentős nemzetközi kitekintéssel rendelkezzen.

Önálló főosztály foglalkozik majd az állam és a magánszféra együttműködésével, az így megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódó tárcafeladatokkal, a kodifikációs munka szakmai kontrolljával.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Megszűnik ugyanakkor az önálló infrastruktúra és vállalkozásszabályozási és az élelmiszergazdasági főosztály. Ezek az egységek más szervezeti formában működnek tovább.

A szervezeti átalakulás révén a minisztérium a jelenleginél 60 fővel kisebb létszámmal látja el feladatait.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 16. csütörtök
Valter
29. hét
EZT OLVASTAD MÁR?