Elemzői vélemények az inflációs adatokról (ING, Raiffeisen)

Pénzcentrum
2004. június 11. 10:06 3 perc

Az általunk megkeresett két elemző: Török Zoltán a Raiffeisen , illetve Németh Dávid, az ING elemzője elmondta, hogy meglepték a mai KSH által publikált adatok. Mindkét szakember véleménye szerint az infláció valószínűleg elérte idei csúcspontját, és a következő hónapokban ismét megindul a dezinflációs folyamat. Az elemzők várhatóan néhány tized százalékponttal felfelé módosítják az év végi inflációra vonatkozó prognózisukat.

A szakember elmondta, hogy a prognózisuknál mindössze 0.3%-kal lett magasabb a májusi inflációs adat (7.6%). Németh szerint a várt feletti pénzromlási ütemben meghatározó szerepet játszott a dohánytermékeknél tapasztalt, a jövedéki adóemelés pár hónapos csúszásával magyarázható drágulás, az energiahordozók (kőolajpiaci árdrágulás), illetve a cukor áremelkedése. Németh a ruházati termékek árnövekedését nem nevezte jelentősnek, véleménye szerint az adatok inkább szezonális ingadozásra vallanak.

Az ING elemzője szerint a mai inflációs adattal az inflációs pálya elérte a csúcspontját, és a következő hónapokban megindulhat a dezinflációs folyamat, de elmondása szerint az olajárak alakulása továbbra is kockázatot jelent. A mai adatok tükrében a szakember az év végére várt 6.3%-os éves alapú árdrágulást várhatóan 6.4%-ra emeli.

Németh szerint a mai adatnak eddig nem mutatkozik érdembeli hatása sem a forint, sem a kötvénypiacon. A forint tegnapi árfolyamát (gyengülését) érdemben befolyásolhatta a külkereskedelmi adat, mely a hétfőn megjelenő folyó fizetési mérleg adatoknál sem ígér sok jót.

A szakembert meglepte a mai inflációs adat, mivel 7.1%-os májusi éves alapú fogyasztói árindexet várt. A mai - vártnál magasabb - adat mögött Török elmondása szerint a dohánytermékek, illetve az üzemanyagok árdrágulásán túl az élelmiszerárak igen jelentős árnövekedése is szerepet játszott. A KSH adatai szerint a havi alapú növekedés májusban 1.7%-ot tett ki az élelmiszerek körében, mely Török elmondása szerint két ok miatt következett be. Az egyik a cukor jelentős áremelkedése (mely nem csak magyar jelenség, több az EU-hoz májusban csatlakozott országban megfigyelhető hasonló mértékű áremelkedés). A másik ok az idényáras élelmiszerek 15.7%-os drágulása, melynek magyarázata egyelőre még nem látszik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Török szerint a mai várt feletti inflációs adat csak egyszeri jelenség, nem okoz különösebb problémát az inflációs folyamatokban. Török úgy gondolja, hogy a májusi adattal az infláció elérte idei csúcsát. Az elkövetkezendő hónapokban lassú, majd az év utolsó hónapjaiban erőteljesebb dezinfláció következhet be.

Az elemző elmondása szerint a mai adat tükrében jelentősen felfelé módosíthatja az év végére szóló inflációs prognózist. Az eddigi igen optimista becslésükben szereplő 5%-ot várhatóan 5.5%-ra emeli.

A szakember elmondása szerint a KSH mai adatának hatása egyelőre nem látszik sem a forint, sem az állampapírpiacon. Török szerint is a tegnapi külkereskedelmi adat, illetve a hétfői folyó mérleg adat várhatóan nagyobb figyelhet kaphat, és jelentősebb hatással lehet a piaci folyamatokra.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27