Raiffeisen: csökkenő dinamika- szárnyaló eredmény

Pénzcentrum
2004. május 5. 11:30 2 perc

Jó teljesítménnyel zárta az 1. negyedévet a Raiffeisen Bank. Horváth Krisztina vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a tavalyi évet domináló hitelezési oldal dinamikája erőteljesen lelassult, a növekedést inkább a betéti oldal hozta. A dinamika csökkenése nem látszott az eredményességen, a bank kiváló negyedéves eredményt publikált, az adózás és céltartalékképzés utáni eredmény 4.9 milliárd

forint lett.

A bank éves célja, hogy az adó és céltartalékképzés előtti eredmény elérje a 21.3 mrd forintot (tavaly 19.4). Az éves számok tekintetében Horváth Krisztina optimista, véleménye szerint a Raiffeisen bank idén is folytatja növekedését.

A bank az első negyedévben csaknem 900 millió forintos céltartalékképzést hajtott végre. Év/év alapon a hitelállomány 26%-kal 528 milliárd forintra nőtt, miközben a betétek 40%-kal 246 milliárd forintra bővültek.

A vállalati üzletág dinamikája az első negyedévben megtört (3 nagyhitel visszafizetése). A hitelezés bővülni fog az év hátralévő részében, ugyanakkor a tavalyi dinamika nem ismétlődött meg. Az önkormányzatoknál folytatódott a növekedés, ebben az üzletágban a bank piaci részesedése növekedett.

A lakossági üzletágban a betéti oldal volumennövekedése töretlen, amely tovább fog folytatódni, ugyanakkor a hiteleket "még az ág is húzta". Ez a szezonális hatásokon kívül a jelzáloghitelezés támogatásának megkurtításának tudható be.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Horváth Krisztina a devizalakáshitelekről elmondta, hogy 351 forintos euróárfolyamig, illetve 230 forintos CHF árfolyamig a jelenlegi kamatszintek mellett a devizahitelek jobbak, mint a forinthitelek.

A bank idén eddig 7 fiókot nyitott, az éves terv 25.

Pleschinger Gyula utódja Szabó Ferenc a bank vezérigazgató-helyettesi posztján.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?