7 °C Budapest

Ecostat: horgony szerepe van a céldátumnak, gond lehet a bérfelzárkózással

Pénzcentrum
2004. május 4. 16:33 2 perc

Az euró bevezetéséről rendezett ma konferenciát a Pénzügyminisztérium. A konferencia keretében ismertetésre kerültek azok a tanulmányok, melyek a közös pénz bevezetésével kapcsolatosan a hazai kutatóintézetek véleményét fogalmazták meg. A kutatóintézetek között viszonylag jelentős véleménykülönbségek alakultak ki: az egyik legfontosabb ellentét nem is magában a konkrét céldátumban, hanem abban mutatkozik, hogy szükség van-e egyáltalán céldátum megjelölésére. A tanácskozáson a portfolio.hu is jelen volt. Az alábbiakban az Ecostat álláspontját foglaljuk össze röviden. (A minisztérium megrendelésére elkészült munkák megtalálhatók a Pénzügyminisztérium honlapján.)

Belyó Pál az Ecostat részéről hangsúlyozta, hogy az euró bevezetését megelőző szakaszban a nagyobb veszteségek elkerülése, illetve minimalizálása kell, hogy hangsúlyos legyen. Szerinte fontos a céldátum megjelölése, mert annak egyfajta horgony szerepe van a következő időszak gazdasági folyamatai szempontjából.

A vezető kiemelte, hogy mind az ERM-II-csatlakozáskor, mind az EMU-ba való belépéskor versenyképes árfolyamot kell választani és megfelelő kamatszinttel kell rendelkezni, amely segíthet mérsékelni a gyakran emlegetett hátrányokat és negatívumokat (pl. erőteljes nominális felértékelődés, spekulációs támadások).

Belyó szerint nem annyira biztos, hogy csoportos belépés lesz az euró-zónába, ennél sokkal fontosabb, hogy változhat a maastrichti keretrendszer, ezért elképzelhető, hogy felesleges most annyira ezeknek a számoknak a teljesítésére koncentrálni. Az Ecostat a tanulmányában azzal számol, hogy teljesíthetők lesznek a jelenlegi keretrendszerben ismert kritériumok, ugyanakkor az egész konvergencia-folyamat szempontjából az egyik legnagyobb kockázatnak nevezte a bérfelzárkózási ütemet az EU-átlaghoz.

A kutatóintézet szintén két lehetséges dátummal számol , amelyek közül a 2009-es bevezetést gyorsabb, míg a 2010-es bevezetést lassabb változatnak értékeli, azaz szerinte lényegesebb az eltérés a két pálya között, mint azt a GKI jelezte.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Belyó kitért a reálkonvergencia (egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson) időszak feltételezett hosszúságára is, mely szerinte több évtizedet fog igénybe venni a nagyon lassú bérfelzárkózási dinamika miatt.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?