Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója a Joint Venture Szövetség elnökeként a sokat bírált hazai közigazgatás reformjában is szerepet vállal. Mosonyi hatékony gazdálkodás terén elért eredményeit ezen virtuális hasábokon felesleges lenne részletezni. A legfőbb kérdés az lehet, hogy az állami szféra milyen szinten fogadja el az érdekeket sértő hatékonyságnövelést alapkövetelményként. A Joint Venture Szövetség jelmondata: "Nem lehet versenyképes a magyar gazdaság, ha a közszféra nem az"- idézi a Világgazdaság.
A Joint Venture szövetség célja, hogy legalább minisztériumonként legalább néhány minőségirányítási projekt induljon, a hatékony, vállalkozásbarát közszféra kialakítására.
Mosonyi György személy szerint a Pénzügyminisztérium és a gazdasági szereplők által létrehozott, államháztartási reformmal foglalkozó testületet társelnökli.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







