Stabilitási és Növekedési Egyezmény: kettős mérce? - Engedmény a most csatlakozóknak

Pénzcentrum
2004. április 6. 17:31

Miközben újabb fegyelmi eljárások elindítása várható még ezen a héten a 3%-os deficithatár túllépése miatt az eddigi tagországok körében, addig elképzelhető, hogy a most csatlakozó tagországokra néhány évig nem lesz kötelező érvényű az említett előírás betartása- tudósított a Reuters Pedro Solbes, az Európai Bizottság hamarosan távozó pénzügyi biztosának egy mai nyilatkozatára hivatkozva. Ez a felállás meglehetősen érdekes helyzetet teremthet a jelenlegi tagországok és a most csatlakozók között, és újabb feszültségek kialakulásához vezethet.

Az Európai Bizottság várhatóan még ezen a héten újabb fegyelmi eljárások elindítását jelenti be, azaz a sokak által már temetett Stabilitási és Növekedési Egyezmény mellett továbbra is határozottan kiáll, és életben akarja azt tartani. A brüsszeli testület holnap közzéteendő tavaszi gazdasági előrejelzésében várhatóan figyelmeztetésben részesíti Olaszországot az elmúlt évek laza gazdaságpolitikája miatt.

Ennél azonban jelentősebb gondokkal, a túlköltekezési eljárás megindításával nézhet szembe a hagyományosan a fiskális fegyelem "élharcosának" számító Hollandia, miután a tavalyi gazdasági visszaesés hatására az ominózus mutató 3% fölé kúszott. Emlékezetes, hogy Portugália korábban már kapott figyelmeztetést, miután 2001-ben költségvetési deficitje 4.4 %-ot ért el, míg tavaly is vészesen megközelítette a határértéket (2.8 %). Ugyanakkor Spanyolország (Pedro Solbes a spanyol pénzügyminiszteri székbe ül át) az elmúlt évek során rendre kiegyensúlyozott költségvetéssel rendelkezett (2003-ban 0.3 %-os szufficitet ért el).

Szakértők szerint kicsi az esélye annak, hogy az egyes országoknak, amelyekkel szemben megindul az eljárás, valóban bírság kifizetésével kell szembenézniük, miután tavaly novemberben Németországnak és Franciaországnak sikerült elérnie a szabályok alkalmazásának felfüggesztését. Egyértelműen megfigyelhető az elmúlt három év során, hogy a többnyire szigorúnak bélyegzett paktum-előírás miatt egyre több tagállam kerül "bajba". Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy az újonnan csatlakozóknak még jelentősebb problémákkal kell szembesülniük az említett előírás kapcsán.

Pedro Solbes, az illetékes bizottság elnöke egy mai kijelentésében úgy fogalmazott, hogy az újonnan csatlakozó államoknál néhány évig megengednék, hogy a 3%-os előírást "a nemkívánatos gazdasági hatások elkerülése érdekében" (strukturális átalakítások jelentős költségvetési hatásait figyelembe véve) ne kelljen betartaniuk. Solbes szerint a most csatlakozó országoknál a felzárkózást ezzel a megoldással nagyobb mértékben segíteni lehetne, ugyanakkor folyamatosan figyelni kell arra, hogy az egyes csatlakozó országokban kialakuló költségvetési hiány összeegyeztethető legyen a makrogazdaság teljesítőképességével. Elképzelhető tehát, hogy a dinamikus felzárkózás egyik gátját jelentő deficit-előírás rugalmasan kerül kezelésre, amelynek szerteágazó és komoly hatásai lehetnek a csatlakozó országok konvergencia-törekvéseire is.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem