-7 °C Budapest

Autodesk: robban a CAD piac - mi vár a Graphisoftra?(3.)

Pénzcentrum
2004. március 30. 13:20

Váratlan, ám igen pozitív bejelentéssel lepte meg a piacot a mai amerikai kereskedés megindulása előtt a Graphisoft legnagyobb versenytársa, az Autodesk. A cég ugyanis igen komoly mértékben növelte mind az első negyedéves, mind pedig az éves EPS összegét.



A társaság egy hónappal ezelőtt még 12 centes részvényenkénti eredményt prognosztizált az első negyedévre vonatkozóan, most azonban már 27 és 32 centet remél az egyszeri tételeket figyelmen kívül hagyva. A prognózis felülmúlja az elemzők várakozását is, hiszen a konszenzus 20 centet mutat.


A cég vezetése a 2005 januárjában véget érő pénzügyi évben 1.27 és 1.36 USD közötti EPS-t vár, szemben az elemzők 1.17 dolláros előrejelzésével.

A társaság az év egészére nézve 18 és 20% közötti üzemi eredményszinttel számol, melyet egész évben konstansnak feltételezve az alábbi - önmagáért beszélő - grafikont kapjuk. A cég az év utolsó negyedévére 25% körüli üzemi eredmény szinttel számol, s természetesen az első negyedévben ennél alacsonyabb érték várható (tehát az alábbi grafikonon szereplő üzemi eredmény is alacsonyabb lehet, mint a jelzett).


Carol Bartz, az Autodesk vezérigazgatója a cég közleményében úgy fogalmaz, hogy az év igen erőteljesen indult, és minden szegmensben és földrajzi régióban növekedés tapasztalható. A cég első embere kiemelte a tervező szoftverek értékesítésének az erőteljes növekedését, melybe beletartoznak az építőipari termékek is.

A cég az elmúlt években a Graphisofthoz hasonlóan igen erőteljes költség csökkentést produkált, ami egy piaci fellendülésben komoly eredményeket mutathat, és most már mutat is.

Az Autodesk részvényei várhatóan ma jelentős árfolyam növekedést fognak produkálni a bejelentés hatására, amint az történt a negyedik negyedéves gyorsjelentés közzététele után is.



HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29