A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) minden Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. (Brau Hungária Rt.) kisrészvényesét a 2004. április 22-én 11.00 órára, a Társaság Soproni székhelyére meghirdetett évi rendes közgyűlésre való megjelenésre kér fel. Aki személyesen nem tud eljönni, az lehetőség szerint adjon meghatalmazást más részvényes ismerősének, hogy legalább a szavazati joga jelen lehessen. A Brau Hungária Rt. menedzsmentje, a Heineken törvénysértő módon történt befolyásszerzése óta, jól láthatóan figyelmen kívül hagyja a jogkövető kisrészvényesek jogos érdekeit, és feltétel nélkül együttműködik a törvénysértő Heineken leányvállalatok vezetőivel- áll a TEBÉSZ közleményében.
Mit csinált a Brau menedzsment a törvénysértő Heineken szeptemberi megjelenése óta? (TEBÉSZ)
1) Az iparági árak töredékén, de még az akkor aktuális tőzsdei árfolyamnál is 35 %-al alacsonyabban tett vételi ajánlatot - független szakértő felkérése nélkül - kritikátlanul elfogadásra ajánlotta a kisrészvényeseknek,
2) Irányítása mellett eltűnt a második félévi nyereség jelentős része, mialatt a konkurens sörgyárak egyre jobb gazdasági eredményekről számolnak be,
3) Éppen akkor szakít az évek óta fennálló osztalékpolitikával, amikor rekordmennyiségű készpénz áll a társaság rendelkezésére. Mire, vagy kinek tartogatja ezt a pénzt?
4) Nagy valószínűséggel előnytelen szerződéseket kötött új tulajdonosának, a Heineken csoportnak érdekeltségébe tartozó társaságokkal,
5) Ezen nagytulajdonosával kötött szerződési feltételekről üzleti titokra hivatkozással a kisebbségi részvényeseket nem hajlandó tájékoztatni és minden eszközt felhasználva próbálja megakadályozni, hogy azok részleteit megismerhessék,
6) Szándékosan és folyamatosan megsérti a törvényben előírt közzétételi kötelezettségét,
7) A törvénysértő nagyrészvényesnek átadja a kisrészvényesek által az igazgatóságnak írt leveleket,
8) A kisrészvényeseknek a Társaság működésével kapcsolatos levélben feltett kérdéseire törvénysértő módon megtagadja a tájékoztatást,
9) Nem hívta össze a kisrészvényesek törvényes indítványára a rendkívüli közgyűlést,
10) Ezek után bizonyára már az sem véletlen, hogy a megismételt közgyűlés időpontját pont arra a május 6-ai napra hirdeti meg, mikor a TEBÉSZ és a Concorde Alapkezelő Amstel/Brau ügyben indított keresetében a Fővárosi Bíróság tárgyalást tart.
A TEBÉSZ álláspontja szerint, a kisrészvényesek a minél nagyobb számú jelenlétükkel tudják bizonyítani, hogy elégedetlenek a Társaság igazgatóságának, és felügyelő bizottságának elmúlt 8 havi tevékenységével. A közgyűlésen sem az Amstel Rt., sem az osztrák Brau anyavállalt nem élhet a 93,2% többséget biztosító szavazati joggal, mivel mindkettő tulajdonosa az a Heineken N.V., amelynek leányvállalatáról, az Amstel Rt-ről október 20-ai határozatában a PSZÁF kimondta, hogy törvénysértő módon szerzett befolyást a Brau Union Hungária Rt-ben. Egy törvénysértő befolyásszerző pedig a Tpt. 77.§-a értelmében a részvénytársasággal szemben a tagsági jogait nem gyakorolhatja. Mivel a tőkepiaci törvény előírásai és a PSZÁF korábbi gyakorlata alapján a törvénysértő befolyásszerzés esetében, a befolyásszerző társaság mögöttes tulajdonosait is sújtja a szankció, így az egyértelműen vonatkozik a Heineken összes leányvállalatára is.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








