27 °C Budapest

Ezúttal George H. Walker csengetett

Pénzcentrum
2004. március 10. 10:00

A Budapesti Értéktőzsde szimbolikus kereskedésnyitó csengetésének főszereplője ezúttal George H. Walker, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete volt. A BÉT ezév márciusában azért vette át a New York-i hagyományt, hogy ezáltal részt vegyen az öngondoskodás-központú, megtakarítást ösztönző szemléletformáló kampányban. A legelső csengetést Kornai János végezte el. Walker köszönetét fejezte ki, hogy számos hatalmas ember után ő is megszólaltathatta a BÉT csengőjét. A nagykövet ezt követően gratulált a tőzsde vezetőségének, mivel szerinte a tőzsde léte igen kritikus a gazdasági egészség szempontjából és büszke rá, hogy egy 1864-es eredetű értéktőzsdén teheti tiszteletét. George Walker kiemelt szerepet tulajdonít a befektetésösztönző kampánynak, mely az Öngondoskodás Alapítvány keretében került meghirdetésre, egy egészséges gazdaság alapkövét ugyanis mindenképpen a megtakarítások magas szintje képezheti. A nagykövet a BÉT roadshow-kat is üdvözölte, mint sikeres lépéseket a vezetőség részéről. Az USA mostanság kétségkívül a világgazdaság egyik mozgatóereje, mely a nagykövet szerint a tőkepiaci rendszer fejlettségének köszönhető. Az USA-ban a lakosság 50%-a rendelkezik részvénnyel. Ennek egy része nyugdíjalapokból és közös alapokból tevődik össze, de sok a közvetlen befektetés is. Az Egyesült Államok jogszabályai Walker szerint ösztönzik a befektetéseket, mind egyéni, mind vállalati szinten, melynek fontosságát nem győzte elégszer hangsúlyozni a nagykövet úr. Zárásként George H. Walker elismerését fejezte ki a magyar eredmények láttán, melyeket nagyban behatároltak a történelmi sajátosságok. Walker reméli, hogy öt éven belül egy még sikeresbb és fejlődőképesebb tőzsdével rendelkezik majd hazánk. Jaksity György örömét fejezte ki, hogy rengeteg segítséget kaptak az amerikai tőzsdétől, pénzügyi intézményektől és tanácsadóktól a kilencvenes évek újrakezdéséhez. Véleménye szerint USA jelentős szerepet játszik a magyarországi befektetésekben. Fontosnak tartja azt a tőkét, mely nem működőtőkeként, hanem portfolió-befektetésként érkezik hazánkba, ennek jelentős része pedig az Egyesült Államoknak köszönhető. A megtakarítási programot véleménye szerint már az iskolapadokban el kell kezdeni, melyet szintén amerikai tapasztalatok alapján igyekeznek véghez vinni. Végezetül Jaksity a New York-i tőzsdétől kapott csengő kicsinyített másával köszönte meg a nagykövetnek, hogy tiszteletét tette a BÉT-en.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2023.09.27 08:03
Katalin Laczkó postjában találtam ezt a 3 éleseszüen azonosított szimptómát, aminél érdemes gondolko...
perfekt  |  2023.09.26 11:56
Bár az OKJ-képzési rendszer tavaly év végén teljesen kifutott, de még mindig az érdeklődők 80 százal...
hrdoktor  |  2023.09.25 05:30
Az emberi társadalom mindig is átalakult, fejlődött az idők folyamán, de az elmúlt évtizedekben tapa...
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 28. csütörtök
Vencel
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. szeptember 28. 10:19
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM