A Pénzcentrum 2025. december 6.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Május 31-ig meghosszabbította az árfolyamgát igénylésének határidejét kedden az Országgyűlés. A lépést a bankszövetség is támogatja.
A fideszes Dióssi Csaba indítványát - házszabálytól eltéréssel - kedd reggel fogadták el a képviselők egyhangúlag, 260 igen szavazattal.
Így március vége helyett május 31-ig lesz igényelhető az árfolyamgát, amelynek keretében egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni minimum három éven át, de - a jelenlegi szabályok szerint - legkésőbb 2017 június végéig.
A Bankszövetség is támogatja
Támogatni tudjuk a meghosszabbítást a Magyar Bankszövetség is, azzal a céllal, hogy az érintett lakosság többsége becsatlakozhasson a védelem alá - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a szövetség hétfőn délután.
Mint közleményükben írták, minden devizahiteles ügyfelet, aki csak teheti, arra biztatnak, hogy most döntsön és vegye igénybe a megoldást. Emellett a véghatáridő továbbra is 2017. június, tehát minél hamarabb csatlakozik valaki, annál hosszabb ideig élvezheti a védelmet és a támogatást.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jogosultak harmada lépett be eddig
A PSZÁF március eleji tájékoztatása szerint az idén január végéig a körülbelül 456 ezer jogosult 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe. A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások január 30-ig 115 ezer 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján.
A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya január végén 1034 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány 33,8 százaléka.
Az árfolyamgáttal a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum három évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek. A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg, az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forintgyűjtőszámlára kerül. A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának ezt a részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel (a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak).
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








