Kőrösi Csoma Sándor program: azok jelentkezését várják, akik szívesen eltöltenének 9 hónapot Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika vagy Latin-Amerika valamelyik magyar közösségénél.
A hallgatók költségeinek finanszírozására 2025-ben is elérhető a Diákhitel1, illetve a Diákhitel2 konstrukciója, azonban jó, ha tudjuk, a két hiteltípust más-más módon lehet felhasználni. Nézzük, hogyan zajlik a Diákhitel 1 és a Diákhitel 2 igénylés, milyen esetben mennyi a diákhitel kamata és hogyan zajlik a diákhitel elengedés 30 év alatt! Mi a különbség a két diákhitel között, mit kell tudnunk a kedvezményes Diákhitel Számláról?
Cikkünkben minden hasznos tudnivalót összegyűjtöttünk a diákhitel igénylés és a diákhitel elengedés kapcsán. Amellett, hogy megtudhatod, ki kaphat diákhitelt és mik a Diákhitel 1 és Diákhitel 2 igénylés feltételei, azt is eláruljuk, mi a különbség a két hitelkonstrukció között. Kinek, melyik diákhitelt éri meg felvennie? Mely bankoknál nyitható Diákhitel Számla, miért előnyös ennek a használata? Hogyan lehetséges a diákhitel elengedés 30 év alatt?
Mi a diákhitel?
Magyarországon a diákhitel jogszabály, azaz az 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerről rendelkezik a hallgatói hitel igénybevételének feltételeiről, a diákhitel kamatjának meghatározásáról és a pénzösszeg folyósításáról, illetve törlesztéséről. 2025-ben a Diákhitel hivatalos oldalán keresztül kétféle konstrukciót vehetnek igénybe a feltételeknek megfelelő hallgatók: ezek a Diákhitel1 és a Diákhitel2, melyekre eltérő szabályok vonatkoznak.
A diákhitelek lényege, hogy a feltételeknek megfelelő hallgatók kedvezményes kondíciók mellett, előzetes hitelbírálat nélkül vehetnek fel kisebb vagy nagyobb összegű hitelt, melynek törlesztését csak hallgatói szerződése lejárását követően kell megkezdeniük.
A Diákhitel1 volt a Diákhitel Központ Zrt. által nyújtott első, szabad felhasználású, alacsony kamatozású hallgatói hitelkonstrukciója, melyet 2001-ben vezettek be. A Diákhitel2 jóval később vált elérhetővé a magyar hallgatók számára: ezt a kamatmentes konstrukciót először 2012-ben lehetett felvenni az önköltséges félévek finanszírozására. Jelenleg mindkét diákhitel konstrukció igényelhető. Korábban Diákhitel Plus néven létezett egy kamatmentes (0%-os), de szabadon felhasználható konstrukció is, amely 2022. szeptember 30-án megszűnt.
Mi a különbség a Diákhitel 1 és a Diákhitel 2 között?
A 2025-ben elérhető hallgatói hitelek alapvetően hasonlóak, azonban jó a két konstrukcióra külön diákhitel feltételek vonatkoznak. Nézzük, mit kell tudnunk róluk, miben hasonlítanak és miben különböznek egymástól!
Diákhitel1: szabad felhasználású diákhitel kedvező kamattal
A Diákhitel1 egy olyan szabad felhasználású kölcsön, amelyet a hallgatók havi részletekben (havi 15 000 Ft-tól 150 000 Ft-ig) vagy félévente (750 000 Ft-ig) egy alkalommal történő folyósítás keretei között tudnak igényelni. A hitel a tanulmányok folytatása alatt bármikor megigényelhető, az így kapott pénzösszeget a diákok bármire elkölthetik, amire szeretnék. A legtöbb szabad felhasználású kölcsönről érdemes tudnunk, hogy ezek tipikusan kedvezőtlenebb feltételű, magas kamatozású hitelek, azonban a maga nemében a szabad felhasználású diákhitel egy kedvezményes lehetőségnek számít.
Diákhitel 1 igénylés esetén a diákhitel kamata 2025 második félévében 8,99% (2025 első félévében 9,65% volt), további rejtett költségek nélkül.
Diákhitel2: kamatmentes diákhitel tanulmányi önköltségre
A fenti szabad felhasználású hitellel szemben a Diákhitel 2 igénylés kizárólag a hallgatók tanulmányi önköltségének finanszírozását szolgálja (használható még olyan térítési díjra is, amely a tanterv szerint magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő). A Diákhitel1-gyel szemben a Diákhitel 2 egy kamatmentes konstrukció, azaz a hitelt felvevő hallgató pontosan ugyanannyi pénzt fizet vissza, mint amennyit felvett önköltséges féléve kifizetéséhez. A hitelt a tanulmányok során bármikor meg lehet igényelni.
A Diákhitel 2 kamata 0% (100%-os állami kamattámogatás jár rá), összege legfeljebb a képzés önköltségi díját fedezheti. Ebben az esetben a hallgató nem kap pénzt a számlájára, az összeget automatikusan az oktatási intézménynek utalják.
A Diákhitel 1 és Diákhitel 2 igénylés menete: mik a feltételek?
Ahogy a fentiekben elárultuk, diákhitelt Magyarországon kizárólag a Diákhitel hivatalos oldalán keresztül igényelhetünk; maga a diákhitel ügyintézés pedig a Diákhitel Direkt felületén keresztül zajlik. A diákhitel feltételei mindkét esetben a következők:
- aktív hallgatói jogviszonnyal való rendelkezés;
- magyar állampolgárság;
- bejelentett lakcím;
- 45. életévét nem töltötte be (utoljára abban a félévben folyósítható, amelyikben a jogosult betölti a 45. életévét);
- jogosult továbbá az is, aki: menekültként elismert; huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezik Magyarországon vagy a rendeletben meghatározott jogcímen; a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik Magyarországon.
Képzési Hitel szakképzéshez és felnőttképzéshez
A Diákhitel1 és Diákhitel2 konstrukciók mellett létezik egy lehetőség azok számára is, akik nem aktív egyetemi hallgatók, hanem köznevelés keretei között szakképzésben vagy felnőttképzésben vesznek részt. Számukra nem jár diákhitel, helyette azonban megigényelhetik az ún. Képzési Hitelt, szintén a Diákhitel felületén keresztül. A Képzési Hitel a Diákhitel 2-nek feleltethető meg és kizárólag a tandíj finanszírozására igényelhető: szakképzésnél a hitelösszeg felső határa a képzési díj összege, felnőttképzésnél (minimum 3 hónapig tartó képzések esetében) pedig 500 000 Ft.
Ezt a konstrukciót 18. életévüket betöltött, de 55. életévüket még be nem töltött személyek vehetik igénybe szakmai oktatáshoz, engedélyhez kötött szakképesítésre felkészítő szakmai képzéshez, részszakmára felkészítő szakmai oktatáshoz, illetve nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzéshez kapcsolódóan. Tb-jogviszony, hallgatói jogviszony, köznevelési intézményben tanulói jogviszony vagy szakképző intézményben tanulói/felnőttképzési jogviszony szükséges hozzá.
Mikortól és hogyan történik a diákhitel törlesztése?
A diákhiteleket a hallgatói jogviszony fennállása alatt nem kell visszafizetni, azonban, ha a jogviszony megszűnik, a megszűnést követő 4. hónaptól már el kell kezdeni törleszteni (kivétel: ha a hallgató életkora a hallgatói jogviszony fennállása alatt átlépi a jogosultsági korhatárt, akkor a hallgató 45. életévének betöltését követő 4. hónaptól kell törleszteni). A vonatkozó jogszabály szerint mindkét hitel esetében a tárgyévet megelőző év október 31. napján érvényes minimálbér tizenkétszeres összege alapján kell megfizetni a részletet (2025-ben tehát a 2024. október 31-én érvényes minimálbér összegét veszik alapul).
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A törlesztőfizetési kötelezettség beálltát követő 3. évtől kezdődően a tárgyévhez képest a volt hallgató 2 évvel korábbi éves bruttó jövedelme szolgál a törlesztés alapjául (amennyiben ez nem érte el a minimálbér mértékét, továbbra is a minimálbér alapján kerül meghatározásra a törlesztőrészlete). Tehát: tehát 2025-ben először a minimálbér, 2026-ban pedig már a 2024-es éves bruttó jövedelem alapján kell megfizetni a törlesztőrészleteket.
Arról, hogy az adott évben mennyi a diákhitel évi törlesztőrészletének összege, a Diákhitel Központ (a NAV-val egyeztetve) mindig az előző év december 15-ig küld tájékoztatást a hallgató részére (a következő ilyen értesítés esedékessége: 2025. december 15-e).
Mi a különbség a két diákhitel törlesztése között?
Fontos tudnivaló a Diákhitel 1 törlesztés esetében: ennek havi törlesztőrészlete a minimálbér tizenkétszeres összegének és/vagy az adós éves jövedelme 6%-nak az 1/12-ed része. A részleteket minden hónap 12. napjáig kell elutalni a Diákhitel Központ 10032000-01800126-00000000 számú számlájára (a diákhitel átutalás közlemény rovatában szerepeljen a név és a szerződésszám).
A Diákhitel 2 havi törlesztőrészlete a minimálbér tizenkétszeres összegének és/vagy éves az jövedelem legalább 4%-ának, legfeljebb 11%-ának az 1/12-ed része. A diákhitel törlesztési hányad a hallgatói jogviszony megszűnésének időpontjában fennálló, aktuális tartozás alapján kerül meghatározásra az alábbiak szerint:
- 1 000 000 Ft alatti tartozás esetén: 4%;
- 1 000 001 Ft-tól 2 000 000 Ft-ig terjedő tartozás esetén: 5%;
- 2 000 001 Ft-tól 3 000 000 Ft-ig terjedő tartozás esetén: 7%;
- 3 000 001 Ft-tól 4 000 000 Ft-ig terjedő tartozás esetén: 9%;
- 4 000 001 Ft feletti tartozás esetén: 11%.
A részleteknek minden hónap 12. napjáig kell beérkezniük a Diákhitel Központ 10032000-01800157-00000000 számú számlájára banki átutalással (a diákhitel átutalás közlemény rovatában szerepeljen a név és a szerződésszám).
A diákhitel elengedése 30 év alatt: ki mentesülhet a diákhitel alól?
A magyar anyákat érintő, gyermekvállalást ösztönző családtámogatások érintik a diákhitel-tartozás felfüggesztését, csökkentését vagy elengedését is. Diákhitellel tartozó nőkre a következő feltételek vonatkoznak 2025-ben:
- várandósság esetén: a várandósság 12. hetétől 3 évig kérhető a diákhitel törlesztés felfüggesztése, ez idő alatt a várandós nő diákhitel-tartozása nem növekszik, ugyanis az állam átvállalja a felmerült kamatok megfizetését;
- 2023. január 1-jétől, ha egy 30. életévét be nem töltött diákhitelt felvevő nő a felsőoktatási tanulmányai alatt, vagy az oklevél megszerzését követő 2 éven belül gyermeket vállal/fogad örökbe, a fennálló hallgatói hiteltartozása 100%-nak megfelelő összegű vissza nem térítendő gyermektámogatásban részesül;
- a diákhitel-tartozás felét elengedik - vissza nem térítendő állami kamattámogatás formájában - azoknál a hitelfelvevő édesanyáknál, akiknek a hitelfelvételt követően (egyben 2018. január 1. után) megszületik/örökbefogadás útján megérkezik a 2. gyermekük - a támogatást a Diákhitel Központnál lehet megigényelni.
- a 3. vagy további gyermek megszületése/örökbefogadása esetén a hitelfelvevő anya teljes fennálló diákhitel-tartozását elengedik.
2023. január 1-től tehát a 30 év alatti édesanyák, ha felsőoktatási tanulmányaik alatt vagy azok befejezését követően 2 éven belül gyermekük születik (örökbefogadás és halvaszületés esetén is), már az 1. gyermek után is megkaphatják a teljes diákhitel elengedést.
A Diákhitel Számla nyitás menete
A hallgatók banki költségeinek csökkentésére 2023 júliusától opcionálisan elérhető a kedvezményes Diákhitel Számla is. A lehetőséggel élő hallgatók számára a Diákhitellel együttműködő banki partnerek ingyenesen biztosítják a számlához kapcsolódó legfontosabb alapszolgáltatásokat (pl. bankkártya és számlavezetés díjának elengedése, díjmentes online átutalások és értesítések), illetve további kedvezményeket is nyújtanak (pl. pénzvisszatérítés, kedvezményes hitelek és biztosítások).
A következő 4 banknál igényelhető Diákhitel Számla 2025-ben:
- OTP Bank;
- MBH Bank;
- Erste Bank;
- Gránit Bank.
A Diákhitel Számla igénylés akkor is lehetséges, ha valakinek még nincs hitele, illetve akkor is, ha már rendelkezik diákhitellel. Előbbi esetben először meg kell igényelni a hitelt a Diákhitel oldalán (itt kell megadni a számlavezető bankot is), majd miután a Diákhitel Központ ellenőrizte a jogosultságot, a választott banknál meg lehet nyitni a számlát. A számlaszámot, amire a kölcsön érkezhet a bank már automatikusan továbbítja a Diákhitel Központnak.
Ha valakinek már van diákhitele, de még nincs Diákhitel Számlája, a Diákhitel Központnál tudja jelezni, hogy melyik banknál szeretne ilyen számlát vezetni, ezután tudja kitölteni a Diákhitel Direkt felületén található módosító nyilatkozatot. A Diákhitel Központ ez esetben is ellenőrzi a jogosultságot, ezt követően tudják a diákok megnyitni számlájukat a választott bank által biztosított lehetőségektől függően online vagy személyes ügyintézés keretei között.
Hitelrobbanás Magyarországon: rég akartak ennyire eladósodni az emberek, önként sétálnak a csapdába?
Az MNB legfrissebb lakossági megtakarítási felmérése szerint javultak a magyarok anyagi helyzetükre vonatkozó várakozásai.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








