Akár még nagyobb is lehetne egy ilyen extra kedvezményes hitelnek a teljes díja, mint egy simának.

Megnyílik az elvi lehetőség a Munkáshitel igénylésére 2025. január elsejétől. A legtöbb bank nem késlekedett és már másodikán megjelent a kölcsön a termékpalettájukon. Az alapvető paraméterek természetesen megegyeznek, mégis találni néhány nagyon is lényeges különbséget a banki ajánlatok között - derül ki a Bankmonitor honlapjáról.
A Munkáshitel egy támogatott kölcsön, melyet azok a fiatalok igényelhetik, akik nem rendelkeznek diplomával, illetve nem tanulnak felsőoktatási intézményben. A legfeljebb 4 millió forint összegű, maximum 10 éves futamidejű kölcsön kamatmentes.
Sőt azon hölgyek további kedvezményeket kaphatnak, kiknek a futamidő alatt születne gyermeke:
- Az első baba születésekor a törlesztési kötelezettség két éves szüneteltetését lehet kérni.
- A második baba születésekor elengedik a fennálló tartozás felét.
- Míg a harmadik baba születésekor elengedik a teljes fennálló tartozást.
Már ebből is látszik, hogy ez tényleg egy jó lehetőségnek tűnik a fiatalok számára, az érdeklődés is igen nagy a kölcsön iránt. A jogszabály alapján már 2025. januárjától igényelhető a hitel, nagy kérdés azonban, hogy mely bankoknál lehet ténylegesen felvenni a kölcsönt az év első napjaiban.
Hol igényelhető 2025. január első napjaiban Munkáshitel?
Lehet meglepő, de számos pénzintézetnél elérhető már január másodikán is az új támogatott hitel. Természetesen az alapvető paraméterek, így a kamat, maximális kölcsönösszeg minden banknál megegyezik. Ettől még lehet látni néhány nagyon is lényeges különbséget az egyes ajánlatok között.
A banki ajánlatok felmérésekor a Bankmonitor szakértői a banki kondíciós listákból, hirdetményekből, illetve a banki honlapokból indultak ki.
CIB Bank
A CIB Banknál már elérhető január elejétől a Munkáshitel, az igényelhető kölcsönösszeg 1 és 4 millió Ft között alakulhat, a futamidő 5-10 év között lehet.
A 18-25 év közöttiek igényelhetik a támogatott kölcsönt a banknál (az igénylő legalább 18 éves kell legyen és nem tölthette be 26. életévét.) Az érdeklődőnek legalább 218 050 forint havi nettó jövedelemmel kell rendelkeznie.
Erste Bank
Az Erste Banknál is elérhető már a Munkáshitel, a kölcsönösszeg 500 ezer Ft és 4 millió Ft között lehet. A futamidő 5 és 10 év között alakulhat. A támogatott hitelt a 18-25 év közöttiek vehetik fel, ugyanakkor legalább havi nettó 260 ezer Ft jövedelmet vár el a pénzintézet.
Gránit Bank
A Gránit Banknál is elérhető az új kölcsön, a hitelösszeg 1 és 4 millió Ft között lehet, a futamidő 5 és 10 év között alakulhat.
A pénzintézetnél a 17-25 év közöttiek vehetik fel a kölcsönt. A pénzintézet egy akció keretében külön „ajándékot” ad azok számára, akik náluk veszik fel a kölcsönt. A 2025.01.01 és 2025.01.31 között beadott igénylések esetén a bank 50 ezer Ft-ot jóváír az igénylő számláján, amennyiben a hitel folyósítása 2025.02.28-ig megtörténik.
A Munkáshitelhez kapcsolódó akció összevonható a számlanyitáshoz kapcsolódó kedvezménnyel, így akár 100 ezer Ft jóváírás is elérhető.
K&H Bank
A K&H Banknál is elérhető már a Munkáshitel. A felvehető kölcsönösszeg 500 ezer Ft és 4 millió Ft között lehet. A hitel futamideje 2 és 10 év között alakulhat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kölcsön a 18-25 év közöttiek vehetik fel a banknál, az elvárt minimális nettó jövedelem 193 382 Ft.
MBH Bank
Az MBH Bank termékpalettájára is felkerült az új támogatott kölcsön. A hitelösszeg minimum 2 millió, legfeljebb 4 millió Ft lehet. A futamidő a banknál fixen 10 év. A pénzintézetnél szintén a 18-25 év közöttieknek lehet esélye felvenni a kölcsönt, az elvárt minimális nettó jövedelem 150 ezer Ft.
OTP Bank
Az OTP Bank is elkezdte már a Munkáshitel értékesítését. A kölcsönösszeg 1 és 4 millió Ft között alakulhat, a futamidő minimum 64 hónap lehet. A maximális futamidő pedig 10 év. Az érdeklődők 18-25 év közöttiek lehetnek, az igénylőtől elvárt minimális havi nettó jövedelem 177 ezer Ft.
MagNet Bank, Raiffeisen Bank, UniCredit Bank
A Bankmonitor szakértői a MagNet Bank, a Raiffeisen Bank és az UniCredit Bank honlapján, kondíciós listái között nem találtak információt a Munkáshitelről. A portál tavaly decemberi megkeresésére adott válaszok alapján a Raiffeisen Bank január elején tervez indulni a kölcsönnel, míg az UniCredit Bank vizsgálja a támogatott hitel bevezetésének lehetőségét.
Érdekességek, tippek
Számos banknál elérhető a munkáshitel január elejétől, természetesen az alapvető feltételeket jogszabály határozza meg, így mindenhol kamatmentes a kölcsön, a maximális hitelösszeg 4 millió Ft, a futamidő pedig legfeljebb 10 év.
Ugyanakkor van jó pár lényeges különbség az egyes banki ajánlatok között. A támogatást a 17-25 év közöttiek használhatják ki, a banki dokumentumokból azonban az derül ki, hogy 17 évesen egyedül a Gránit Banknál érdemes próbálkozni.
Az elvárt minimális jövedelmek között is komoly eltérés van, az MBH Banknál elég lehet havi nettó 150 ezer Ft, míg az Erste Bank 260 ezer Ft fizetést vár el. Azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy ezek a szabályok általánosságban az alkalmazottakra érvényesek. A vállalkozók esetében maga a jogszabály is elvárja azt, hogy a jövedelem elérje a 20 órás alkalmazotti átlagbért, ennek mértéke 210 638 Ft. Illetve ettől a szabálytól is számos bank eltér szigorúbb irányba vállalkozók esetében is.
A tájékoztatókban meghatározott minimális jövedelem megléte nem garancia arra, hogy a bank hitelképesnek minősíti az igénylőt
A jóváírási akció is igen csábító, jelenleg ilyen lehetőséget a Gránit Bank biztosít, ahol önmagában a Munkáshitel felvételéért 50 ezer Ft jóváírás járhat. A Babavárónál tapasztalt verseny alapján azonban könnyen elképzelhető, hogy később más bankok is bevezetnek hasonló akciót.
Jelenleg még csak a publikus, alapvető feltételeket ismerni, a bankok egyedi bírálati elvei még nem ismertek, ott további komoly eltérésekre, különbségekre lehet számítani.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


