Fiatal pár otthon pihen az újszülött gyermekükkel a kanapén

Így állnak most a magyarok a babaváró hitellel: elképesztő, mi történik a csúcstámogatással

2024. november 7. 16:01

Csökkenést hozott a szeptember a babaváró hitelek kihelyezésének szempontjából – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált adataiból. Az augusztusi 21,17 milliárd forinttal szemben az ősz 19,75 milliárd forintos kihelyezéssel indult, ami 6,7%-os visszaesést jelent. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a mostani eredmény az idei év harmadik legkisebb összege.

Az augusztusi 21,17 milliárd forinttal szemben szeptemberben csak 19,75 milliárd forintot ért el a babaváró hitelek szerződéses összege, ami 6,7%-os visszaesést jelent egy hónap leforgása alatt. Még nagyobb a visszaesés mértéke, ha a mostani eredményt a tavalyi év azonos időszakával vetjük össze – a 2023 szeptemberében kihelyezett 25,26 milliárd forinttól már 21,8%-kal maradt el az új szerződések mostani értéke.

Ugyanakkor az év egészét nézve már nem olyan rossz a helyzet még az éves összehasonlítás esetén sem – az idei év első 9 hónapjában 184,86 milliárd forint került összesen kihelyezésre, szemben a 2023. január-szeptemberben kihelyezett 167,96 milliárd forinttal, ami 10,1%-os emelkedést jelent. Mindezt egyáltalán nem tekinthetjük rossz eredménynek, amennyiben azt is figyelembe vesszük, hogy idén szűkült a hitelre jogosultak köre.

A szerződések száma szeptemberben 1 810-re olvadt az augusztusi 1 943-ról, ami 6,8%-os csökkenést jelent. Ugyanakkor itt is jóval jelentősebb visszaesést láthatunk, ha a mostani számokat az egy évvel korábbiakkal vetjük össze, ugyanis 2023 szeptemberében még 2 558 volt az újonnan kötött szerződések száma (-29,2%).

Az év eddig eltelt részében 17 004 babaváró hitelszerződés született, szemben a tavalyi év első 9 hónapjában aláírt 17 029 szerződéssel, tehát ebből a szempontból lényegében stagnálást láthatunk (-0,1%). Azt a látszólagos ellentmondást, hogy a szerződések száma változatlan, miközben a kihelyezett hitelösszeg 10%-kal emelkedett könnyű megmagyarázni – a kölcsönön korábban 10 millió forintban maximalizált összege idén januártól 11 millió forintra emelkedett.

A szerződésszám és a kihelyezett hitelösszeg alapján elmondhatjuk, hogy szeptemberben 10 913 876 forint volt az új szerződések átlagösszege, amely 20 ezer forinttal magasabb az augusztusi 10 893 831 forintos átlagösszegnél (+0,2%).

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?