Vajon lenne még hely kiskereskedelmi boltoknak Magyarországon? A válasz az, hogy igen is meg nem is. De persze nem ezen múlik.
Nincs más út a nagyobb kiadást tervező fiatalok előtt? Nagyobb részük kölcsönből fedezné a terheket
A következő fél évben a 25-54 évesek majdnem fele tervez félmillió forint feletti kiadást; közülük 57 százalék nyitott arra, hogy szükség esetén személyi kölcsönt vegyen fel - derül ki egy friss, pénteken publikált elemzés eredményeiből
Az OTP elemzése kiemeli: a legtöbben - 41 százalék - autóra költenének, de sokan vennének belőle háztartási gépet, nagyobb értékű bútort vagy fizetnék belőle az olyan családi eseményeket, mint például az esküvő. Majdnem a fele azoknak, akik nagyobb kiadást terveznek a következő fél évben, vett már fel egyszer vagy többször személyi kölcsönt - jegyezték meg.
Pont ők azok, akik elképzelhetőnek tartják egy újabb kölcsön felvételét: a hiteltapasztalattal rendelkezők között 78 százalék azoknak az aránya, akik újra vennének fel kölcsönt - mutattak rá. Azok, akik még nem éltek ezzel a lehetőséggel, sokkal kevésbé nyitottak erre - tették hozzá. Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy a szóban forgó korosztály 80 százaléka alaposan átgondolja nagyobb kiadásait, pénzügyileg óvatos.
A válaszadók mindössze kilenc százaléka venne fel hitelt azért, mert megtetszett neki valami, de a váratlan kiadások finanszírozására is csak 15 százalék venne fel személyi kölcsönt. Leginkább az előre tervezett, mindenképpen szükséges kiadásokat fizetnék ilyen módon - írta a pénzintézet közleményében.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal
- Az EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- Németországban nem fizették ki a tavaly ledolgozott 1,3 milliárd túlóra felét
- Figyelmeztet a NAV: közeledik a határidő!
- Éjszaka csapott le az ukránok rettegett fegyvere az orosz csúcstankra - videó