13 °C Budapest

A Lombard sem akar elszámolni az autólízinges ügyfelekkel

2015. március 31. 10:06

Több lízingcég nem akar elszámolni ügyfeleivel deviza alapú kölcsöneik miatt. A cégek arra hivatkoznak, hogy a kishaszongépjárműveket gazdasági célra lehet használni - írja a Magyar Nemzet.

Ahogy arról kedd reggeli cikkünkben beszámoltunk több hitelező cég sem számol el ügyfeleivel, és úgy tűnik a Lombard Lízing, vagyis megkerülné a devizahiteles törvényeket és nem fizetné vissza a tisztességtelenül elvont összegeket jó néhány adósának. Legalábbis ez derül ki abból a tájékoztatásból, amelyet a szegedi székhelyű pénzintézet számos ügyfelének küldött.

Anderle Ádám, a pénzintézet igazgatósági tagja levelében fejtette ki a cég álláspontját:

A kishaszongépjárműveket gazdasági célra lehet használni, de mint mondta, aki ezzel nem ért egyet, forduljon az ügyfélszolgálatukhoz.

Ha a Lombard maga is elismeri, hogy adósai természetes személyként vettek fel hitelt, akkor visszamenőleg miért akarják ezt megváltoztatni. Anderle erre a felvetésre így reagált:

korábban még nem tudták, hogy ennek a kérdésnek ekkora lesz a tétje, vagyis hogy nagy összegeket kell majd visszafizetni az ügyfeleknek.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
Holdblog  |  2026. április 3. 10:37
TACO index, Elon Musk és a perzsák Zsolt, Balázs és Szabó Laci tolmácsolásában. Jó szórakozást! Mily...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?