Árfolyamrögzítés: nem volt roham az első napon

MTI
2012. április 3. 08:02 2 perc

Az új feltételekkel indult árfolyamgát iránt élénk volt az érdeklődés az első napon, de nagy ügyfélrohamot nem tapasztaltak a bankok. Az MTI által megkérdezett pénzintézetek felkészültek, az ügyfelek azonban még csak tájékozódnak.

A bankok honlapján az érdeklődők elérhetik a szükséges információkat, de mivel a közszférában dolgozókat érintő támogatásokról szóló kormányrendelet csak pénteken jelent meg, több banknál még nem teljes körű a tájékoztatás.

A Raiffeisennél elmondták, hogy telefonon és személyesen is érdeklődtek az ügyfelek, de csak mérsékelt ütemben. Bár április 2-tól, első körben a közszféra dolgozói nyújthatják be igényüket az árfolyamrögzítésre, a banknál nemcsak e körbe tartozók, de mások is kértek információkat. Sem az ügyfélszolgálatokat, sem a call-centert nem kellett megerősíteni. Szerződéskötésre délutánig nem nyújtottak be kérelmet.

Az Erste Bank arra számít, hogy az új típusú árfolyamgáttal a devizaadós ügyfelek több mint fele él majd. A banknál élénk volt az érdeklődés az első napon, de nagy roham nem volt. A fiókokban és a call-centerben is nőtt az érdeklődők száma, de a bank felkészült a helyzetre, és megerősítette az ügyfélszolgálatokat.

A CIB Bank azzal számol, hogy a jelenlegi feltételeknek megfelelően a jogosultak 75 százaléka, - hozzávetőlegesen 35.000 ügyfél - veheti igénybe az árfolyamgátat. Az MTI kérdésére a pénzintézet közölte: telefonos ügyfélszolgálatukon kedden délután egy óráig 34 érdeklődő hívás futott be; ez töredéke annak a mennyiségnek, amelyre felkészült a bank. A mérsékelt érdeklődés a CIB szerint annak is köszönhető, hogy a végtörlesztésben nem csak a bankok, de a lakosság is tudatosabbá vált. A fiókokban szintén egy óráig összesen 271 személyes érdeklődő fordult meg, azonban ők is kivétel nélkül egyelőre csak tájékoztatást kértek.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?