Nem minden devizahiteles közszolga kaphat százezreket

Pénzcentrum
2012. február 13. 14:25

Több százezer forinttól is eleshettek azok a közalkalmazottak, akik nem jelentették be végtörlesztési szándékukat az év végéig vagy alapból nem is voltak jogosultak rá. Az árfolyamrögzítéssel kapcsolatos múlt hét végén benyújtott törvényjavaslat szerint a közszolgák februárig visszamenőleg vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, aminek a mértéke a rögzített árfolyam feletti törlesztőrészlet. Ez akár több százezer forint is lehet 5 hónap alatt.

Be kellett jelenteniük a végtörlesztési kérelmüket azon közszolgáknak, akik szeretnének állami támogatást kapni. Nemcsak a hitelintézetnél kellett kitölteni a nyomtatványt, hanem erről a munkáltatót is tájékoztatni kellett - áll a törvényjavaslatban. Ez azt is jelenti, hogy azok, akik valamiért nem voltak jogosultak a végtörlesztésre nem is kaphatnak állami támogatást, annak ellenére, hogy kérnek árfolyamrögzítést. Ez azért lehet furcsa, mert szinte csak szerencse dolga , hogy ki milyen árfolyamszint mellett jutott a devizahiteléhez.

A közszférában dolgozók vissza nem térítendő támogatást kapnak, ha 2011. december 30-ig a hitelezőnél, valamint a munkáltatónál bejelentették végtörlesztési szándékukat, de azt nem tudták teljesíteni és helyette az árfolyamrögzítést választják. A támogatás 2012. február 1-től a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó keretszerződés megkötéséig, de legkésőbb 2012. július 1-ig tartó időszakra eső, a rögzített árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettséggel egyezik meg.

 

 

Az öt példahitelünknél megnéztük, hogy mennyit jelenthet a vissza nem térítendő támogatás. Ennek értelmében egyszeri juttatásként megkapják a fix árfolyam és a piaci árfolyam közötti törlesztőrészlet különbséget az adósok. Ez a kis mini végtörlesztés több százezer forint is lehet, a következő táblázatban a példahiteleinkre számoltuk ki, hogy nagyjából mire számíthat egy közszférában dolgozó devizaadós, mekkora támogatást is kaphatnak.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Hiába kérheti soron kívül az árfolyamrögzítést a közalkalmazott, megéri várni addig, hogy csak a júliusban esedékes törlesztőrészlet legyen kedvezményes, így megkaphatja a maximális támogatást.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ügymenettől függően május végén, június elején érdemes kérvényezni az árfolyamrögzítést a közalkalmazottaknak, amennyiben jogosultak a támogatásra. A nem közalkalmazott devizahitelesek viszont alapos körültekintés mellett és a pontos részletek megismerésével, amennyiben megfelelőnek tartják a feltételeket minél előbb kérhetik az új árfolyamrögzítést. Kár, hogy nem nekik jár soron kívüli ügyintézés.

>> Árfolyamrögzítés kalkulátor <<

Pénzcentrum vélemény
A támogatásra jogosult devizahiteles közszolgáknak mindenképp érdemes várni az árfolyamrögzítés kérvényezésével, de mindenki másnak alapos mérlegelés mellett minél hamarabb megéri azt kérni, hiszen akárhogy is 60 hónapra jár, a kamattörlesztés aránya csak egyre csökken, ezért a bankok és az állam által elengedett rész is csökken az idővel.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 24. 14:32
A tavaly novemberben bezárt magyar szolgáltatás után Romániában és Bulgáriában is lehúzhatja a rolót...
MNB Intézet  |  2026. február 24. 13:52
A jegybankok egyre intenzívebben használják a közösségi médiát kommunikációs célokra. A kulcskérdés...
Bankmonitor  |  2026. február 24. 13:30
A K&H Banknál 8-ról 10 évre, az MBH Banknál pedig 7-ről 8 évre emelkedett a szabad felhasználású...
Holdblog  |  2026. február 24. 07:55
Esik a legfontosabb energiahordozók ára, ami egyfajta európai rezsicsökkentésként segíti a kontinens...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom