7 °C Budapest

Továbbra sem tolonganak az árfolyamgát iránt érdeklődők

2011. szeptember 19. 08:31 1 perc

Továbbra sem tolonganak az árfolyamrögzítés iránt az ügyfelek. Nyolc jelentős banknál kevesebb mint 2300-an kérték eddig az árfolyamrögzítést. A végtörlesztés lehetőségének a bejelentése után pedig sok adós a kivárás taktikáját választotta.

A fix árfolyamú deviazahitel-törlesztés iránt eddig meglehetősen lanyha az adósok érdeklődése. A legtöbb igénylésről az MKB Bank számolt be. A hitelintézet munkatársai eddig már 4403 ügyféllel tárgyaltak, közülük 677-en kérelmezték az árfolyamrögzítést, de csak mintegy 3 tucat szerződést kötöttek, csaknem 400 millió forint értékben.

A Raiffeisen is viszonylag nagyobb mozgást jelzett, ott hetente több mint ezer ügyfél tájékozódik a fizetéskönynyítésekről, ám csak néhány százalékuk kéri az árfolyamrögzítést.

Az Erste Banknál 400-nál kevesebben igényelték az árfolyamrögzítést, azoknak a kérelmeknek a száma pedig, ahol az ügyfél már a közokiratot is benyújtotta, még a százat sem éri el. Az érintett hitelállomány körülbelül 650 millió forint.

Eddig 333-an kérték az árfolyamrögzítést a Budapest Banknál. A végtörlesztés bejelentése óta itt is az érdeklődés lanyhulását tapasztalták: az igénylők száma mintegy harmada, mint eleinte, és annak további csökkenésére számítanak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?