Könnyfakasztó hitelkamatok: kiborult a bili!

Pénzcentrum
2008. november 14. 05:38

1335%-os hitelkamat! Ez már azért sok - kelt ki magából egy brit parlamenti képviselő a napokban egy olyan pénzügyi konstrukciót támadva, mely már évek óta elérhető az ügyfelek számára, egyes variációi pedig hazánkban is megjelentek hosszú évekkel ezelőtt.

Nincs szó másról mint az úgynevezett "payday loan" kategóriáról, mely nevéből adódóan az adott hónap végére, a fizetés előtti időszakban nehéz helyzetbe jutottakat igyekszik rövidtávon kisegíteni.

Ezek a hitelek mindig a legdrágább kategóriába tartoztak, a képviselő által idézett 1335%-os érték pedig valójában az évesített hitelköltség-mutató, ha úgy tetszik THM. Nem szabad persze elfelejteni, hogy egy rövidtávú hitel esetén ez az évesítés komolyan torzítja ezt az indikátort, ahogy erre korábbi írásainkban többször felhívtuk a figyelmet.

A képviselő indítványa szerint a bankok és bevásárló kártyát kínáló cégek nem szabhatnának a Bank of England által meghatározott irányadó rátánál 5 százalékpontnál magasabb kamatot. Jelenleg akad olyan bevásárló kártya a szigetországban melynél 222%-os sarcba is belefuthatnak az ügyfelek.

A politikusok most elsősorban azt kifogásolják a régóta piacon lévő konstrukciókkal kapcsolatban, hogy ezek épp a legnehezebb helyzetbe jutottakat célozzák meg, akikből a jelenlegi válságban egyre több lesz. Az utolsó mentőövként kínált konstrukciók pedig könnyen lehet, hogy csak felgyorsítják a süllyedést...

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 12. 17:04
Előző cikkünkben megmutattuk, hol húzódnak 2026-ban a kereseti tizedek határai. Most kiszámoltuk, ho...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32