Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
Az Egyesült Államokban tomboló válság már bőven átterjedt az európai országokra is, sorra leutánozva a kinti bankok szigorításait. Mivel a jó néhány tengerentúli hitelkártya-kibocsátó bank, illetve egyéb pénzintézet szigorított feltételein, például csökkentette az elérhető hitelkeret nagyságát, nem elképzelhetetlen, hogy nálunk is ez következik!
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az Innovest tanulmánya szerint a jelzáloghitelek után a hitelkártya lehet a következő termék, ami jelentős veszteségeket generál a bankok és kártyakibocsátók számára, több milliárd dollárnyi bedőlt hitel formájában.
Becslések szerint 2009 első negyedévében 18,6 milliárd, a teljes évet tekintve pedig 96 milliárd dollárnyi veszteség éri majd a hitelkártyákat kínáló cégeket.
Az American Express éppen ezért már a válságtól leginkább sújtott területeken, így Floridában, és Kaliforniában már vissza is szorította tevékenységét, és csökkentette a hitelkeret nagyságát is, itt következett be ugyanis a legnagyobb ingatlanpiaci áresés, és így a jelzáloghitelek többsége is ezekben az államokban dőlt be.
Mivel néhány bank már most arról számol be, hogy a bedőlt hitelkártyások száma emelkedett némileg június vége óta, ez számos kártyakibocsátót arra ösztönöz, hogy megemelje a hitelveszteségekre képzett kockázati céltartalékát, és mindemellett szigorítsa a hitel-kihelyezési feltételeit is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az államok második legnagyobb bankja, a Bank of America nemrég például a hitelkártya bedőléseket okolta az előzőleg vártnál jóval alacsonyabb nyeresége miatt.
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.


