Liszt, étolaj, vezetékes gáz - ezek azok a termékek, amik az elmúlt két évben a legnagyobb mértékben drágultak Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal által figyelt mintegy 160 termék 90 százalékának emelkedett az ára ebben az időszakban, csupán 17 olyan áru van, amelyek ára mérséklődött a két év során. A Fidesz által még jövedékiadó-csökkentéssel is megmenteni kívánt üzemanyagárak emelkedése viszont még az átlagos inflációnál is jóval kisebb volt.
Az elmúlt két évben adóemelések, hatósági drágítások, élelmiszer- és energiaársokkok érték a magyar gazdaságot, érdemes hát megnézni, hogy ebben az időszakban mely termékek drágultak a legnagyobb mértékben. Az eredmény nem meglepő: a toplistában jellemzően alapvető élelmiszerek, illetve államilag támogatott termékek vannak.
Az első helyen a liszt szerepel, aminek az ára két év alatt csaknem a duplájára emelkedett. A gyenge termés és a növekvő világpiaci kereslet mellett az egyre inkább elhibázottnak tűnő bioetanol-stratégia is fokozottan hathatott a képzeletbeli dobogó második helyén álló étolajra, ahol a KSH több mint 80 százalékos áremelkedést mért.
A harmadik helyen álló vezetékes gáz a világpiaci áremelkedés okán is kiemelkedő drágulást mutathatott volna fel (már ha transzparens módon ehhez lenne kötve a hazai ár), ám az igazi lökést a jövedelemfüggő gázártámogatási rendszer bevezetése jelentette, mellyel elsősorban a módosabbak jártak rosszul. Hasonló a helyzet az 5. helyezett távfűtésnél is. Ezzel tulajdonképpen a listáról el is mondtunk minden olyan terméket, ami nem a szegényebb rétegeket sújtja inkább: a többi áru és szolgáltatás ugyanis főként az alapvető élelmiszerekből kerül ki.

Miközben negyven termék is van, amelyik 20 százalék feletti drágulást mutatott az elmúlt két évben, aközben árcsökkenést csupán 17 terméknél tapasztalhattunk. (Ez a megállapítás természetesen arra a 156 termékre vonatkozik, amit a KSH rendszeresen megfigyel az árstatisztika készítéséhez. Ugyanakkor emögött nyilván jóval több termék megfigyelése húzódik, hiszen még az olyan egyszerű fogalmak, mint az utazás, mozijegy vagy tej sem jelentenek homogén árukat.)
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha valaki erejét megfeszítve kibírta fényképezőgép vagy óra nélkül az elmúlt két évben, mert drágállotta azt, jól spekulált: ennek a termékcsoportnak az ára csaknem harmadával esett az utóbbi két év során. A műszaki cikkek amúgy is uralják a listát: az első öt helyezett valamilyen formában ehhez a termékkörhöz kötődik. Ebben egyrészt az erős forint importárat letörő szerepét láthatjuk, másrészt pedig azt, hogy a piaci szegmens a mai napig gyorsan fejlődik. A plazma- és LCD-tévék, digitális fényképezőgépek ebben az időszakban egyre elterjedtebbé váltak, ráadásul a folyamatos minőségjavulás, illetve a tömegtermelés világpiaci beindulása a régebbi és az újabb modelleket is egyre olcsóbbá teszi.

Ruházkodási cikkek is bőven fordulnak elő a listán, amit az erősödő reálárfolyam mellett az éles importverseny magyaráz. Ugyanakkor a női cipő a 17.helyével már az utolsó olyan termék, aminek az ára csökkent két év alatt, csaknem 140 további termék esetében már a drágulás volt a jellemző.
Jó példa lehet a drágasággal, drágulással kapcsolatos személyes érzések szubjektivitására az üzemanyagárak esete. A folyamatos híradások mellett bizonyára sokan gondolnák, hogy ez a termék is a drágulási toplista élmezőnyében foglal helyet. Pedig a Fidesz által még jövedékiadó-csökkentéssel is megmenteni kívánt üzemanyagárak emelkedése az elmúlt két év során egyáltalán nem volt észvesztő: a 9.3 százalékos áremelkedés kisebb mint az átlagos infláció. Ez persze a száguldó világpiaci olajár mellett azért történhetett, mert a dollár látványos gyengülésével járt együtt.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








