Egy brit felmérés eredményei szerint minden ötödik szigetországbeli lakos inkább visszafog az élelmiszerkiadásain, hogy üzemanyagot vásárolhasson autójába. A megkérdezettek több mint fele emellett kevesebbet használja gépjárművét, és minden negyedik a szabadidős tevékenységeken próbál spórolni.
Persze a britek is úgy gondolják, hogy a kormány feladata lenne tenni valamit a rohamosan emelkedő üzemanyagárak ellen, 91 százalékuk szerint csökkentenie kellene a jövedéki adót, ugyanakkor csak 12 százalékuk veszi igénybe autója helyett inkább a tömegközlekedési eszközöket.
A felmérés eredményei szerint 10-ből egy ember kész lenne túladni autóján, ha az árak továbbra is hasonló tendenciát követnek. Persze ez csak a legutolsó lépés, ehelyett a többség igyekszik inkább okosan vásárolni, 69 százalék például veszi a fáradtságot, és a legolcsóbb benzinkutat keresi fel, 43 százalék pedig hajlandó lenne áttérni bio-üzemanyagokra.
Hogy meddig folytatódik az olajár szárnyalása, azt nem lehet tudni, hiszen amíg az emberek használják autóikat, addig mindig lesz kereslet üzemanyag iránt, így elméletileg a határ a csillagos ég, ugyanakkor öröm lehet az ürömben, hogy mindig "szűkösség" idején születnek az életmentő ötletek, így talán az olajár-emelkedés is ösztönzőleg hat a gazdaságilag életképes alternatív források kifejlesztésére.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







