20 °C Budapest

Önkéntes adatszolgáltatás a banknak: amikor nem kell félni...

Pénzcentrum
2008. február 19. 14:00

Egy lakás bérlése sokszor úgy tűnhet, hogy csak a pénz kidobása az ablakon. De a bérleti díj és a többi számla időben történő fizetése azt jelentheti, hogy olya ügyfelek is kaphatnak hitelt, akiknek eddig a bankok által szerzett adatok alapján nem volt rá lehetősége.

A fiatalok, és rajtuk kívül szinte mindenki más is, akinek alig, vagy egyáltalán nincsen hitele, hamarosan komoly előnyhöz juthatnak az új rendszer bevezetése után. Egyre több intézet kezdi fejleszteni ugyanis az értékelési rendszerét, hogy még alaposabb, és részletesebb információkat tudjanak gyűjteni a hitelt kérelmezőről. Miközben a korábbi értékelésbe beleszámított a számlatörténet, a megtakarítások és ha lehetett, még a közműszámlák története is, ezek a fajta információgyűjtési erőfeszítések nem adtak teljes képet az adott kérelmezőről.

Az új program keretein belül viszont az intézmények információkat fognak tudni szerezni a Pay Rent, Build Credit és hasonló szolgáltatóktól, akik a bérlésekre, illetve a számlákra vonatkozó adatokat gyűjtik össze. Az ügyfél be tudja vinni az adatait a rendszerbe, majd ezt hitelesíttetni kell, ami 15 -20 dollárba kerül, viszont így a bankok fogják tudni ellenőrizni az eddig olyan nehezen megszerzett adatok valódiságát, sőt, olyanokhoz is hozzá fognak jutni, amihez eddig nem volt lehetőségük.

Ameddig az új rendszer feláll, a legjobb mód egy későbbi hitel megszerzésére a szakemberek szerint az, hogy ne csináljon az ügyfél máshol semmilyen adósságot. De ha már mégis hitelkártyára lenne szüksége, akkor azt olyan helyen szerezze be, ahol a hitelkeret mértékéig letétet kérnek. Ezeknek a kártyáknak ugyan magas a kezelési költsége, és a kamata is, de ha mindent időben kifizet egy éven keresztül, lehetőség nyílik arra, hogy a letétet visszakapja, és kedvezőbb feltételek mellett használta az adott kártyát, és hitelkeretet. Ráadásul a jó számlatörténetnek köszönhetően a későbbi megítélése is kedvezőbb lehet.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem