Ez az iránymódosítás azon a téves feltevésen alapul szerinte, hogy a klímapolitika elengedhetetlen a szegények védelméhez.
60 milliós bringás paradicsom épült a Balatonnál: országosan is egyedülálló pályarendszert adtak át + Fotók
Új bringás pályarendszerrel bővült a balatonfüredi Forrás Sportpark: egy 800 négyzetméteres, versenyek lebonyolítására is alkalmas pumpapályát is átadtak. A mintegy 60 millió forintos fejlesztés a kezdőktől a haladó bringásokig több korosztálynak kínál lehetőséget a gyakorlásra és a technikai tudás fejlesztésére.
Nem kell többé messzebbre utazniuk azoknak, akik biztonságos körülmények között szeretnék megtanulni vagy gyakorolni a kerékpározás technikai elemeit. A balatonfüredi Forrás Sportparkban szeptember 8-án átadták az új, multifunkcionális bringás pályarendszert, amely a különböző tudásszintű kerékpárosokat is kiszolgálja - írta a Balatonfüred.hu.
A beruházás az Országos Bringapark Program keretében, az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg. A fejlesztés teljes összege 59,6 millió forint volt: ebből 35,7 millió forintot az Aktív Magyarország biztosított, a fennmaradó közel 24 millió forintot pedig Balatonfüred önkormányzata tette hozzá saját forrásból.
A fejlesztés a Forrás Sportpark már meglévő kínálatát egészíti ki
A kialakított pályákon a kezdők biztonságos környezetben tanulhatják meg a kerékpározás technikai alapjait, a gyakorlottabb bringások pedig összetettebb pályaelemekkel fejleszthetik a tudásukat. A beruházás egyik kiemelt eleme a 800 négyzetméteres pumpapálya, amely a közlemény szerint mérete és kialakítása miatt versenyek lebonyolítására is alkalmas. A pályarendszerhez emellett egy 900 méteres flow trail és dirt jump ugratók is tartoznak.
A fejlesztés célja nem csupán egy új sportolási lehetőség létrehozása volt. A pályaelemeket úgy alakították ki, hogy a kerékpározás tanulására, gyakorlására és a technikai tudás fejlesztésére egyaránt használhatók legyenek.
A fejlesztéshez kapcsolódóan a Balatonfüredi SC-nél új kerékpáros szakosztály is létrejött
A szakosztály az edzéseket és a kerékpáros oktatást is szervezi, így a sportpark a tervek szerint az utánpótlás-nevelésben és a helyi kerékpáros közösség építésében is szerepet kap.
A pályarendszer egyik fontos előnye, hogy nem kizárólag a tapasztalt bringásoknak készült. A kezdők és a gyerekek számára is kialakítottak olyan részeket, ahol fokozatosan sajátíthatják el a technikai alapokat. A haladók pedig a nagyobb kihívást jelentő pályaelemeket, a pumpapályát és az ugratókat is használhatják.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fejlesztés a közlemény szerint családbarát helyszínként is működhet: a különböző nehézségű pályák miatt egy családon belül sem feltétlenül kell azonos tudásszinten lenni ahhoz, hogy mindenki találjon magának megfelelő lehetőséget.
Edzésidőben zárva, egyébként szabadon használható
A pályák nem folyamatosan vannak nyitva. A Balatonfüredi SC kerékpáros szakosztályának edzésidőpontjaiban zárva tartanak, ezeken kívül azonban szabadon látogathatók és használhatók, saját felelősségre. A szakosztályhoz kapcsolódó kerékpáros edzéseken elsősorban a gyerekek oktatására helyezik a hangsúlyt. A közlemény szerint a szakosztály már a fejlesztés lezárása előtt megkezdte a munkát, és a jövőben gyermek-kerékpáros oktatásnak, sportkluboknak és közösségi programoknak is helyet adhat a Forrás Sportpark.
A részletes edzésrendről, a csatlakozási lehetőségekről és a pályák lezárt időszakairól a Balatonfüredi SC kerékpáros szakosztálya, illetve a Bringasuli ad tájékoztatást.
Kisiklott a bob, kiesett az utasa: súlyos műszaki hiba miatt zárták le a népszerű zempléni bobpályát
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
Bakancslistások figyelem: brutális kalandpálya épül a Bükk egyik sziklafalán, függőhíd is lesz rajta
Hamarosan egészen új szemszögből fedezhetik fel a túrázók a Bélapátfalva melletti Bél-kő sziklafalait. Az egykori palabánya függőleges falain épül Magyarország új via ferrata útvonala.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







