Borszűrőkor, Szent Mihály ünnepén frissen préselt mustot kóstolhatunk, az iparosok napján pedig a régi mesterségek világába is betekintést nyerhetünk Ópusztaszeren.
A tavalyi állapothoz képest is tovább romlott a helyzet a Balatonalmádi és Káptalanfüred határában fekvő Köcsi-tónál: míg egy évvel ezelőtt még maradt némi víz a mederben, idén már teljesen kiszáradt. A sekély tó medrében a közelmúltbeli csapadék után sem jelent meg újra a víz.
A veol.hu munkatársa egy év elteltével ismét felkereste a tavat, és a felvételek tanúsága szerint a látvány még lehangolóbb, mint tavaly. A Balatonalmádi és Káptalanfüred határában fekvő Köcsi-tó medre mára teljes egészében száraz, a korábban megszokott vízfelületnek nyoma sincs, a nádas pedig jóval alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A zöld növényzet ugyan arra utal, hogy a talaj mélyebb rétegeiben még lehet némi nedvesség, ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy újra víz borítsa a medret.
A Köcsi-tó sekély, időszakos vízfelület, amely elsősorban a csapadékból és a környező területek vízmozgásából táplálkozik. Emiatt különösen érzékenyen reagál a tartós csapadékhiányra és az aszályos időszakokra.
@veol.hu ♬ eredeti hang - VEOL - VEOL
A tó már tavaly is csaknem teljesen kiszáradt: akkor még egy kisebb sáros folt jelezte, hogy korábban víz borította a medret. Idén azonban már ez is eltűnt, így a tómeder teljes egészében száraz lábbal bejárható.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem csak a Köcsi-tó tűnik el: országszerte kritikus a helyzet a természetes vizeknél
Szinte nincs olyan nap, hogy ne érkezne hír arról, milyen kritikus helyzetbe kerültek a hazai vizek: a Köcsi-tó teljes kiszáradása is jól mutatja, milyen súlyosan érinti a tartós aszály és a hőhullám a kisebb természetes tavakat. Az elmúlt hetek csapadékszegény időjárása és az erős párolgás miatt országszerte apadnak a sekély, jellemzően csapadékból táplálkozó víztestek.
A Velencei-tó vízszintje július 26-án az agárdi vízmércénél már mindössze 32 centiméter volt, két hét alatt mintegy 9–11 centimétert csökkent, miközben a tó vízkészletéből körülbelül 22 millió köbméter hiányzik. A tatai Öreg-tónál 23 éve nem látott alacsony vízállást mértek: a szint 170 centiméterre csökkent, a környéken pedig az elmúlt közel egy hónapban mindössze 3,7 milliméter csapadék hullott. Eközben több folyónál is rendkívül alacsony vízállásokat mérnek, a szakemberek szerint pedig jelentős és tartós csapadék nélkül a következő hetekben tovább romolhat a helyzet.
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







