A most átlépett egymilliárdos álomhatárral Desh abszolút magyar rekordernek számít.
Ilyet nem minden tél hoz össze: kilenc év után újra jégkarnevált szerveznek a Balaton jegén
Kilenc év szünet után jégkarnevált rendeznek Balatonföldváron, ahol a helyieket és a látogatókat egyaránt a befagyott tó jegére invitálják egy egész hétvégés, közösségi élményre.
Az esemény a BF Hotel mögötti partszakaszon, a Kvassay sétány mentén kap helyet, ahol szombaton, január 24-én 14 órakor indul a hivatalos program, de a jégre már délelőtt is ki lehet menni korcsolyázni. A terület nem lesz lezárva, így a spontán csúszkálásnak sem lesz akadálya - írta a Nyitott Balaton.
A jégkarnevál ötletgazdája és szervezője, Domokos-Hegyi Henriett az önkormányzattal és a BF Hotellel együttműködve olyan programot állított össze, amely minden korosztálynak kínál élményt. A cél egyértelmű: advent és farsang között is legyen egy valódi közösségi esemény, amely kimozdítja az embereket a téli szürkeségből.
A hétvége során különböző DJ-k gondoskodnak a zenéről, így a korcsolyázás mellé igazi fesztiválhangulat társul. A sportosabb vendégeket egy ügyességi miniolimpia várja, korosztályokra bontva: lesz szlalomozás, hátrafelé korcsolyázás, gyorsasági futam, hokiütős célba lövés, sőt még szánkóhúzó verseny is.
A hokizás szerelmeseinek külön pályát alakítanak ki két kapuval, a bátrabbak pedig akár limbózhatnak is a jégen, természetesen zenére.
Azoknak is élmény, akik nem sportolnának
A szervezők azokra is gondoltak, akik inkább nézelődnének vagy csak a különleges balatoni látványért érkeznek. Számukra egy különleges selfie pont készül, ahonnan Tihany és a jeges Balaton szolgál majd háttérként a fotókhoz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hideg ellen minden résztvevő ingyenes meleg teát kap, a további vendéglátás pedig a BF Hotel területén zajlik: fűtött büfében lesz lehetőség meleg ételre, italra, valamint arra is, hogy bárki átmelegedjen két csúszás között.
A jégkarnevál nemcsak egy szórakoztató hétvégi program, hanem jó példa arra is, hogyan lehet a Balatont négy évszakos élménytérré alakítani. Nyáron strand, télen korcsolyapálya – ha az időjárás engedi, a tó egészen új arcát mutatja.
A szervezők bíznak benne, hogy sokan élnek majd a ritka lehetőséggel, és a befagyott Balaton újra megtelik élettel Balatonföldváron.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







