Zsákfaluba költöztek a budapesti művészvilágból: két család így épített új életet a Bakonyban

A Balatontól északra, Veszprém fölött járunk, itt húzódik a Magas-Bakony, völgyében bújik meg Lókút, ez a parányi, közel ötszáz fős zsákfalu, ami leginkább úgy hat, mintha szándékosan kicsúszott volna a térképről. Körös-körül dombok és erdők, a paraszti porták mögött pedig, ki gondolná, sokhektáros szántók és legelők terülnek el. Pár éve itt telepedett le házigazdánk, Hadi Júlia koreográfus és családja. Nem csak az bennük a különleges, hogy a fővárosi értelmiségi-művészpályát gazdálkodásra cserélték, hanem az is, hogy nem egyedül vágtak bele: a két baráti család közösen vásárolták meg a területet, és együtt működteti ezt a gazdaságot:

„Úgy kezdődött, hogy mi négyen, a két család mind a művészeti területről érkeztünk – mesélte Juli. – Innen jött az ismeretségünk is, sok közös projekt, előadás köt össze minket.” A két anyuka-feleség táncos-koreográfusok, Arany Virággal barátságuk húsz éve tart, még a tánciskolás évek alatt kezdődött.

A baráti pár férfi tagja, Mándli Endre Vazul zenész és kulturális szervező, jelenleg a Magyar Zene Háza kiállítási részlegét vezeti. Juli férje Juhász András, színházi produkciókhoz készít vizuális látványt, animációt, élőkamerás vagy előre felvett videókat, kőszínházban és független előadásokban egyaránt. Időközben mindkét családban születtek gyerekek is, akik születésüktől kezdve részesei, kísérői voltak a közös projekteknek.

A Covid alatt merült fel először komolyabban, hogy a két családnak jó lenne valamit létrehozni közösen.

Egy olyan helyet, művészeti és alkotói központot, ahol elsősorban előadóművészeti csoportoknak, társulatoknak (zene, tánc, színház területén) adnának lehetőséget hosszabb elvonulásra, egyfajta előadóművészeti művésztelepként - meséli Juli.

„Mi is több ilyenen vettünk részt, főleg külföldön, nagyon jó tapasztalatok voltak. Zsámbékon (ahonnan ideköltöztünk) is sokáig  működött az egykori légvédelmi rakétabázis silóiban a Zsámbéki Színházi Bázis, mely rengeteg hazai és nemzetközi produkciónak adott teret, és bár nagyon más az atmoszférája, komoly inspiráció volt számunkra, mi is több projekten dolgoztunk ott. Miután anyagi források hiányában ez a helyszín pár éve megszűnt, úgy éreztük jó lenne valami hasonlót létrehozni"  – magyarázta.

Életkép Lókútról (Fotó: Hadi Júlia)

Juliék eleinte még Pest megyében gondolkodtak

Akkoriban Zsámbékon laktak, ott kezdtek lovakat tartani. A másik család akkor még külföldön élt, de ők is haza szerettek volna jönni: „Úgy voltunk vele, csináljunk hát valamit közösen” – mesélte Juli. Előbb az agglomerációban keresgéltek, aztán országosan is, mert közben irdatlanul elszálltak az ingatlanárak és az építési költségek. Több „szerelemprojekt”  is felmerült, de végül a Bakonyban találták meg azt a helyet, ahol minden összeállt.

2022-23 folyamán vásárolták meg az ingatlanokat, és az első évben még nem laktak itt állandóan, körülbelül két éve élnek itt folyamatosan. Ahogy Juli meséli, a váltás nem volt túl drasztikus, hiszen Lókúthoz közel van Veszprém, ahonnan aztán könnyen elérhető már Budapest:

 „Azért még mindig tart az átállás folyamata. Művészileg már nem vagyok aktív, de művészetoktatásban továbbra is dolgozom, a többiek pedig kulturális szervezőként, így mindenki rendszeresen jár vissza Budapestre. Van, aki hetente, van, aki évente: a férjem, András projektalapon, egy-két előadást vállal már csak egy évadban, leginkább külföldön. Tehát ő van itt van szinte állandóan, a többiek pedig heti néhány alkalommal járnak fel.” – teszi hozzá.

Télen is kint vannak a tehenek (Fotó: Hadi Júlia)

Miben más a Bakony Zsámbékhoz képest?

Ahogy Juli meséli, Zsámbékon külterületen laktak, egy szőlőhegyen, a hátsó kertjük már Natura 2000-es területtel határos volt. De a Bakony teljesen más: itt pár ezer négyzetméteres telkek helyett 44 hektárnyi földet vásárolhattak, és komoly gazdálkodásba vágtak bele. Ez teljesen más elköteleződést és feladatmennyiséget jelent:

Zsámbékon is volt kertünk, a kutyák mellett tartottunk csirkéket, és a szomszédos lovardában lovaink is voltak... Itt viszont a mezőgazdasági rész már egzisztenciális tényező is: a lovak mellett szarvasmarhák is vannak, ehhez a legelőket is magunknak kell művelni, a teljes gazdálkodást szervezni

– meséli.

Lókút felfedezése véletlenül történt

Eleinte maximum 10 hektárban gondolkodtak. Pest megyében ugyanekkora pénzből legfeljebb egy hasonló, de építkezést igénylő területet tudtak volna venni. Itt pedig a teljes, 44 hektáros terület, marhákkal együtt adott volt, és így vált lehetővé a jóval nagyobb projekt. Ahogy Juli meséli, a föld minősége főként legelőnek alkalmas, szántóként kevésbé. A domborzat viszont kihívást jelentett, így az állattartás, annak is a legszabadabb formája lett az ideális megoldás a terület fenntartására.

A 44 hektárnyi földterületet először „felsőörsi” hirdetésként találták, meg is lepődtek, hiszen az már a Balaton-Felvidék, ahol jóval magasabbak az árak. Kiderült, Felsőörsön csak a tulajdonosa lakott, a terület valójában Lókút, a kis zsákfalu a Bakonyban, ami aztán teljesen elbűvölte őket. Ahogy nézték az eladó házakat, kettő is határos volt a kínált földterülettel, az egyik lett aztán a mai otthonuk.

A falucska főutcára nyíló háznak külön története van: egy német ember vásárolta meg még a 90-es években. Felújította, kibővítette, elég igényesen megcsinálta, csak – ahogy Juli meséli – „nem igazán tartotta karban, így a 25 év alatt elég sok minden elöregedett benne, és hát 20 macskával élt ott az utolsó időszakban, úgyhogy annak a nyomait is el kellett tüntetni.”

A megvásárolt házat és a földet is két részre osztották, kvázi kétlakásos társasházzá alakítva, így mindkét családnak saját otthona lett. Egyelőre mindenki a saját részét újítgatja

– magyarázza Juli.

Az önellátás is fontos szempont

A ház mögött idilli terasz húzódik, azon túl árnyas, ligetes udvar, függőágyakkal és hatalmas fákkal. Innen vezet fel az út a legelőhöz. Feljebb találjuk a kiskertet, amelyet a baráti családból Virág gondoz – permakultúrás képzésének köszönhetően évről évre bővíti. A veteményes ma már a két család élelmiszer-igényének egy részét is fedezi.

Emellett – meséli Juli – a környékbeli közösségtől is beszereznek alapanyagokat: helyben sütött kenyeret az egyik, tojást a másik szomszédtól, egy fiatal sajtkészítő, Riepl Tibor pedig csodálatos sajtokkal látja el a környéket: Magas-bakonyi Sajtjait háznál és a bakonybéli piacon lehet megtalálni.

Egyre több mindent maguk állítanak elő, és a hússal is így van: kéthavonta két borjút vágnak, a ház melletti kis üzlethelyiségben kistermelőként, előre meghirdetett húsvásárok keretében árusítják a húst. A környéken mára stabil vevőkörük alakult ki.

Az első évben még élőállatként is értékesítettek borjakat, de mára kiforrott a rendszer: a vevők Zirc és Veszprém környékéről érkeznek, igény szerint ki is szállítanak. Időközben a legelők és a marhák is biominősítést kaptak.

Egy kis lovaglás a barátokkal (Fotó Pais-H Szilvi)

A legelővel együtt jöttek a marhák is

Fent a legelőn először a lovakat nézzük meg, megsimogatjuk a szamarat is, de a sokhektáros területen a teheneket szinte keresni kell, aztán egy árnyasabb részen távolról azért megcsodáljuk őket is.

Az előző tulajdonos, aki csak időszakosan járt ki a földre, nemcsak a teheneket hagyta rájuk, hanem a tapasztalatait is igyekezett átadni. Az elején – meséli Juli – azért minden új volt: a téli etetés különösen kritikusnak számított, a kaszálás és a terület használata is komoly gyakorlatot, gépeket igényel, mely folyamatos küzdelem, mivel valamit mindig javítani/javíttatni kell.

Közben a kis csapatuk folyamatosan tanul: András főleg az állatttartás és talajjavítás összefüggéseit kutatja, regeneratív gazdálkodással kapcsolatos képzéseken, szakmai napokon és más gazdaságok látogatásával igyekszik jól bevált módszereket, trükköket ellesni, minden évben valami újítást bevezetni. Virág permakultúrás tervező lett, férje, Vazul gombásztanfolyamra jár, Juli pedig lovastúravezetői végzettséget szerzett.

Életkép Lókútról (Fotó: Hadi Júlia)

Az állomány jelenleg körülbelül húsz tehénből és egy tenyészbikából áll

A tehenek egyébként magyar tarka típusúak, a bika viszont limuzin. A kombinációt megtartották, mert bevált: ezek a tehenek könnyen ellenek, és a borjak nevelése is jól működik. A magyar tarka húshasznúként van tartva, fejésről szó sincs; mivel ridegtartásban élnek, és az infrastruktúra sincs kialakítva fejéshez, szabadon, egy csapatban mozognak, nagyjából 30 hektáros területen.

A szarvasmarhák már átvételkor is szabadon legeltek, ők azonban több szakaszra osztották a területet, hogy a legelő is jobban regenerálódjon, célzottan trágyázhassák a földet, és a szántót is legelővé alakították át. A meglévő körkarámot és befogó kalodát kiegészítették ki a beterelést segítő karámokkal és válogató folyosóval, hogy az orvosi vizsgálatok és szállítás lehetséges legyen

Itt valóban szabad tartásban vannak – magyarázza Juli – ez azt jelenti, hogy a nyári időszakban viszonylag önellátóak, kevésbé kell napi szinten felügyelni őket. Persze ilyenkor minden energia a betakarításra (kaszálás-rendsodrás-bálázás-behordás) koncentrálódik. A téli etetés azonban kritikus, itt jön jól, hogy két család gazdálkodik a területen: egymásnak át tudják adni a stafétát, így akár nyaralni is el lehet menni, vagy más munkáikat, elfoglaltságaikat is el tudják végezni.

Életkép Lókútról (Fotó: Hadi Júlia)

A gazdálkodás mellett igyekeznek saját karrierjüket is építeni

A mezőgazdasági munka mellett kulturális, oktatási és egyéb projektjeikkel sem álltak le. Juli például gyógypedagógusként kezdett el dolgozni, ami a váltás része volt, és a középtávú célok között szerepel nála a terápiás lovaglás és más, oktatáshoz és terápiához kapcsolódó tevékenységek beindítása is.

Az egyik fontos cél, amit az elejétől fogva szeretnének megvalósítani, hogy a hely nyitottá váljon mások számára is. Juli még elmeséli: kísérleti jelleggel már eddig is voltak kisebb programjaik: lakáskoncertek, klipforgatások, zenei és művészeti workshopok, gyerektábor és osztálykirándulás.

Most azonban szeretnék a hely infrastruktúráját is jobban kialakítani: felújítanák az istállóépületet, ahol szálláshelyet és többfunkciós foglalkoztatóteret alakítanának ki. A cél, hogy gyerekekkel is lehessen foglalkozni, táboroztatni, de akár zenei vagy más művészeti csapatok is használhassák alkotótérként, elvonulóhelyként, esetleg jógatáborokhoz is alkalmas legyen. Még a saját kis húsvásáraikhoz is terveznek majd kulturális kísérőprogramokat - teszi még hozzá Juli.

Életkép Lókútról (Fotó: Hadi Júlia)

Sokan félnek a gyerekek miatt is a váltástól

Juli még elmeséli, a gyerekeik számára is jól sikerült a váltás. A nagyobb lányuknak, aki már a hatodik osztályt kezdte, nagyobb kihívást jelentett az átmenet, de mára jól beilleszkedett az iskolában is. A kisebbek, akik 4-5 évesek voltak a költözéskor, könnyebben szoktak át: „Hát lehet, hogy a gimnazistaként a lányok egy kicsit szomorúak lesznek, hogy nehezebben tudnak bulizni járni, de az még odébb van. Addig kiélvezik, hogy az egész napot a kertben és az állatok körül és között töltik.”

Fontos volt az is számukra, ne csak a saját világukban éljenek, hanem a helyi kultúrához, és az itt élőkhöz is kapcsolódjanak. Juli például énekel a helyi kórusban, és kisebb közösségi programokhoz is szívesen csatlakoznak.

Címlapfotó: Hadi Júlia