Tóth Gabi egy képernyőfotóval mutatta meg, mekkora összeg érkezett a számlájára jogdíjként.
Évek óta bolt nélkül élnek a Nógrád vármegyei Szátok lakói, és hiába reménykedtek a Magyar Falu Program 50 milliós támogatásában, ma már csak egy romos épület és szeméthalom emlékeztet az el nem készült üzletre – számolt be az RTL Híradó.
Négy éve 50 millió forint állami támogatást kapott egy cég, hogy kisboltot nyisson a Nógrád megyei Szátokon. A bolt azonban sosem valósult meg: ma már csak egy romos épület, szeméthalmok és térdig érő gaz jelzi a helyét – számolt be az RTL Híradó.
A mindössze 500 lelkes faluban több mint tíz éve nincs élelmiszerüzlet, a Magyar Falu Programból érkező forrás sokak számára a mindennapokat könnyítő fejlesztést ígérte. A támogatást elnyerő szövetkezet végül egy dohányboltot nyitott, ám az mindössze két hétig tartott nyitva. Azóta az ajtó zárva, a környéket pedig teherautókkal odahordott sitt, matracok és hulladék lepték el.
Pacsa Szilvia polgármester szerint a bolt működése óriási segítség lett volna, különösen az időseknek és azoknak, akik autó nélkül élnek, mert a legközelebbi vásárlási lehetőség kilométerekre van. A településen élők most úgy érzik, hiába reménykedtek, egyre kilátástalanabb a helyzetük.
Kiderült nem egyedüli a Szátokon történt visszaélés, több százmillió forintnyi támogatás tűnhetett el hasonlóan működésképtelen vagy üresen álló boltok mögött. Példaként Pusztaberkit, Horpácsot és Bodmért is említették, ahol szintén romos épületek maradtak a boltígéretek helyén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A minisztérium közlése szerint az ilyen projekteket folyamatosan ellenőrzik, Szátoknál pedig a hiányosságok miatt visszavonták a támogatást, és ígérik: megpróbálják visszaszerezni a pénzt. A kormány az RTL Híradó kérdéseire ugyanakkor nem válaszolt.
Fotó: Facebook
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







