Tóth Gabi egy képernyőfotóval mutatta meg, mekkora összeg érkezett a számlájára jogdíjként.
Mostantól így hívják: átnevezték Magyarország egyik legszebb panorámájú kilátóját + Videó
Az ország egyik legszebb panorámáját kínáló galyatetői kilátó mostantól Thuróczy Lajos nevét viseli. A hazai természetjárás legendás alakjára, az Országos Kéktúra egyik megálmodójára születésének 100. évfordulóján emlékeztek a Mátrában.
A Mátrában, a Péter-hegyesén álló Galya-kilátó szeptembertől új nevet kap: a tornyot Thuróczy Lajos-kilátónak keresztelték át, tisztelegve a hazai természetjárás egyik legmeghatározóbb alakja előtt. Az eseményre augusztus 30-án, ünnepélyes keretek között került sor, egy rövid közös túrával összekötve – számolt be róla a Magyar Természetjáró Szövetség.
A rendezvényen részt vett többek között Tömördy Szabolcs, az MTSZ elnökségi tagja, Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója, valamint a család képviseletében Wolf Richárd, aki személyes emlékekkel idézte fel Thuróczy Lajos alakját. A kilátót Dobák Gábor plébániai kormányzó áldotta meg - írta a Turistamagazin.hu.
Az átnevezéshez kapcsolódóan új tájékoztató tábla is került a torony lábához, amely ismerteti Thuróczy Lajos életútját és a kilátó történetét. Az Országos Kéktúra útvonalán álló irányítótáblákon szintén megváltozott a név: mostantól Thuróczy Lajos-kilátóként szerepel.
A galyatetői torony elődje már 1934-ben állt a Péter-hegyesén, de a mai, ikonikus kilátó 2015-ben nyerte el formáját, amikor az MTSZ és az Egererdő Zrt. közös projektjében teljesen megújult. A 17 méteres építményt 13 méterrel magasították meg, acéllépcsőkkel, valamint három éjszakázásra alkalmas, minimalista bivakszobával egészítették ki.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közel 1000 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő kilátó teraszáról Magyarország egyik legszebb panorámája tárul fel: a Mátra hullámzó hegyei, a Kékes, a Karancs, a Bükk-fennsík, sőt tiszta időben még a Magas-Tátra is látható.
A galyatetői torony átnevezése szimbolikus gesztus: összekapcsolja a magyar túrázók egyik kedvenc kilátópontját azzal az emberrel, aki egész életét a természetjárás közösségének szentelte. Thuróczy Lajos neve így nemcsak a turistatérképeken, hanem a túrázók emlékezetében is tovább él.
Fotó: MTI/Komka Péter
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







