Ősszel sem áll le a haltelepítés a Balatonnál: október elején több kikötőben is pontyok kerültek a tóba, a következő hetekben pedig további szállítmányok érkezhetnek.
Súlyos veszteség érte a Balatont: most közölték a szakemberek, erről mindenkinek tudnia kell
Aki járt az elmúlt hetekben a Balaton-parton, annak nem okoz nagy újdonságot a hír, miszerint gyakorlatilag eltűnt közel 300 millió köbméter víz a magyar tengerből. Az intenzív párolgás és az aszályos nyár áll a jelenség hátterében.
Nem fér kétség hozzá, hogy az éghajlatunk – és vele a Balaton – példa nélküli változásokon megy keresztül. „Már rég nem éghajlatváltozásról beszélünk, ennél sokkal keményebb a helyzet – én inkább úgy mondanám: klíma-K.O – nyilatkozta még nyár közepén a Hellovidéknek Dr. Tóth Viktor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Bár nem szeretne jóslásokba bocsátkozni, szerinte éveken belül a Balaton mediterrán jellegű tóvá válhat, annak minden lehetséges következményeivel.
A Balaton jelenlegi 120 centiméteres nyári szabályozási szintjét 2023-ban emelték meg a korábbi 110-ről, részben az éghajlatváltozás és a szélsőséges csapadékeloszlás miatt, hogy a száraz időszakokra nagyobb tartalék álljon rendelkezésre. Ehhez képest jelenleg mintegy 294 millió köbméter víz hiányzik a Balatonból.
Az elmúlt két hétben mintegy 10 centimétert apadt a vízszint, és a tó több pontján – például Balatonföldvárnál – már homokpadok is előbukkantak.
Szakértők számításai szerint a tó felszínére nagyjából 490 milliméter esőnek kellene hullania, hogy a vízszint 71 centiméterről 120-ra emelkedjen. Reálisabb azonban a teljes vízgyűjtő területet figyelembe venni: ebben az esetben átlagosan 170 milliméter csapadék lenne szükséges, hogy a hiányzó víz pótlódjon. Erre azonban egyelőre nincs kilátás – bár a hétvégén érkező hidegfront hozhat csapadékot, az inkább lokálisan jelenthet enyhülést - írta az Időkép.hu.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







