Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Tövig rágják a salátát, megfúrják a palántát, belemásznak a kutyatálba és felkapaszkodnak a gyerek cipőjére is. A spanyol meztelencsiga nem válogat – és már most is mindenütt ott van. Az eső megtette a hatását: a nyálkás inváziós hadsereg ott lapul a bokrok alján, és ha nem lépünk időben, elpusztul a kert. De van remény – mutatjuk, a hazai szakemberek szerint mi működik ellenük.
Pár napja visszatért a tavasz, vártuk már, hogy egy kicsit felszáradjon a kert, és végre nekiállhassunk a maradék palánták ültetésének is. Nem kis meglepetésünkre, a félig érett eperbokor aljában egy reggeliző spanyol meztelencsigát is sikerült elcsípnünk. Hát, megérkeztek ők is! Igen, ezek a nyálkás kis túlélőművészek, amelyek szemrebbenés nélkül ráfekszenek a friss salátára, majd úgy falják fel, mintha fizetnénk érte!
Tavaly még azt hittük, megússzuk kézi szedéssel – hajnali séták gumikesztyűben, vödörrel. Romantikus nem volt, de hatékony... egy darabig. Aztán beindult a könyörtelen invázió! Az ismerőseink hasonló pusztításról számolnak be – van, aki már most szórja a Ferramolt, más vízárkokat ás, és persze jönnek a klasszikus kérdések is: de tényleg, mi működik ellenük?
Miért pont most támadnak?
A spanyol meztelencsiga (Arion vulgaris) kimondottan kedveli a csapadékos, enyhe teleket – pont, mint az idei. A meleg, párás idő kiváló feltételeket teremt a szaporodáshoz – közölte még tavaly a HelloVidékkel Turóci Ágnes, magyar kutató. A szakember akkor árulta el, mi a legtutibb módszer csiga ellen.
Mielőtt belekezdenénk az irtásuk taglalásába: tudtátok, hogy Magyarországon 33 meztelencsigafaj él? Ebből a 33 fajból kb. 5–10 potenciális vagy aktuális kártevő, tehát mintegy kétharmaduk teljesen ártalmatlan, emberi környezetet kerülő, természetes élőhelyeken élő faj. Velük nem is igazán találkozik az átlagember. A meztelencsigák rejtőzködő életmódúak, és éjjel aktívak – akkor járnak táplálkozni; nappal kövek, farönkök, avar vagy egyéb tereptárgyak alá húzódnak. A kertekben előforduló fajokat ilyenkor vízóraaknákban, deszkák alatt, komposztban, árnyékos, nedves helyeken találhatjuk meg.
A hazai szakember szerint, ha meztelencsigára vadászunk, a legjobban akkor járunk, ha esős napokon, hajnalban vagy sötétedés után indulunk útnak egy zseblámpával.
Táplálkozásuk alapvetően élő és elhalt növényi részekből, hullott gyümölcsökből áll, tehát alapvetően hasznos munkát végeznek: segítenek a lebontásban, és a tápanyagok talajba való visszajuttatásában. A mindenevő fajok, mint a már említett, rossz hírű spanyol meztelencsiga, azonban elfogyasztanak dögöket is, és alkalomadtán elhullott fajtársaikból is szívesen falatoznak.
Többségük egyéves életciklusú, de a nagyobb méretű fajok akár két évig is élhetnek. Ivarérésük fajonként változó, de alapvetően nyáron, kora ősszel párzanak, késő ősszel kis csomókban tojásokat raknak, majd elpusztulnak. A fiatalok kikelnek és áttelelnek; tavasszal táplálkoznak, megnőnek, nyáron pedig ők is párzanak – és kezdődik elölről a ciklus. Pár fajnál változhat az időzítés: tavasszal ivarérettek, ősszel pedig csak fiatalok és nem kifejlett egyedek találhatók. Előfordulhat az is, hogy egyedek több alkalommal is tojásokat raknak, ami kedvező körülmények között generációs átfedéseket eredményezhet. Érdekesség róluk, hogy hermaphrodita állatok, tehát hím és női ivarszervvel is rendelkeznek. Párzásuk során kölcsönösen termékenyítik meg egymást, így mindkét fél képes tojást rakni.
A spanyol meztelencsiga nem válogat a táplálékban – szinte mindent elfogyaszt, ami a kertben található, még a mirigyes, szőrös levelű növényfajokat is, mint amilyen a muskátli. Ami azonban igazán sikeressé teszi, az a rendkívül gyors szaporodási ráta: egy egyed teljes életciklusa során több alkalommal összesen akár 400 tojást is lerakhat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mi az, ami tényleg működik a meztelencsigák ellen?
1. Kézi gyűjtés – igen, újra
Nem kellemes, nem gyors, viszont meglepően hatékony módszer. Különösen hatásos hajnalban vagy alkonyatkor, fejlámpával. Érdemes hetente többször ismételni, főleg eső után, amikor a csigák aktívabbak.
2. Ferramol – biztonságosabb csigaméreg
Ez egy vas-foszfát alapú granulátum, amit ökológiai gazdálkodásban is engedélyeznek. Nem veszélyes a háziállatokra, viszont vonzó a csigák számára: elfogyasztják, visszahúzódnak, majd elpusztulnak. A talajra is biztonságos, mivel a vas-foszfát természetesen is előfordul benne.
3. Csapdák és fizikai akadályok
- Sörcsapda: Hatékony, de más állatokat is bevonzhat. A tálakat a talajszintig kell leásni.
- Rézszalag: Elektrosztatikus hatása taszítja a csigákat, de csak akkor működik, ha megszakítás nélkül helyezzük el.
- Növényritkítás: A csigák a párás, sűrű növényzetet kedvelik, így a szellősebb ültetés csökkenti az élőhelyeiket.
4. Természetes ragadozók
Indiai futókacsák bizonyítottan hatékonyak: kifejezetten kedvelik a meztelencsigát, és folyamatosan táplálkoznak. A kertben való tartásuk hosszú távon fenntartható megoldás lehet – már ha adottak a feltételek.
A sünök, madarak, lábatlan gyíkok és futóbogarak szintén segíthetnek, de csak akkor, ha nem irtjuk ki élőhelyeiket, és nem használunk számukra veszélyes vegyszereket.
4+1. Alternatív megoldások
- Tejsavócsapda: A sörhöz hasonlóan vonzó a csigák számára. Leásott tálkákban alkalmazva hatékony, de rendszeres karbantartást igényel, és a környező területekről is bevonzhatja a csigákat.
- Dinnyecsapda, főtt kukoricacsutka: Ezekbe szívesen bemásznak a csigák. Reggelente összegyűjthetjük őket.
- Fonálférgek (biológiai védekezés): Egyes fajok hatékonyak a kisebb testű csigák ellen, de a spanyol meztelencsigával szemben vegyes eredményeket hoznak. A kijuttatás módja kritikus: a gyökerek bemártása fonálférges oldatba hatékonyabb, mint a felszíni permetezés.
- Palántavédelem: A friss hajtásokat érdemes hálóval védeni, amíg megerősödnek.
- Vonzerő- és taszítónövények: Ültethetünk olyan növényeket, amelyeket a csigák jobban szeretnek (ezeket áldozati sávként használhatjuk), vagy épp ellenkezőleg: olyanokat, amelyek taszító hatásúak lehetnek (pl. kömény).
- Biodiverz kert: A biológiai egyensúly megteremtése a hosszú távú védekezés kulcsa. Hagyjuk meg a magasabb füvet, telepítsünk farakásokat, fészkelő- és búvóhelyeket. A rendezett, de túl steril kert a csigáknak kedvez, a hasznos élőlényeknek kevésbé.
Mi nem segít – vagy nem eléggé?
- Kávézacc, tojáshéj, fahamu: Ezek ideiglenes fizikai akadályt képezhetnek, de eső után hatástalanná válnak. Ráadásul a kávézacc és hamu vízelvonó hatása hosszan tartó szenvedést okoz a csigáknak.
- Sózás: Hatékony, de kifejezetten káros a talajéletre – környezetbarát kertben nem ajánlott.
- Búzakorpa, zabpehely: Ezek csalogatják ugyan a csigákat, de gyorsan nedvesednek és táplálékként szolgálnak – vagyis inkább etetjük vele a kártevőt.
- Metaldehid: Nagyon hatékony, de veszélyes a háziállatokra, madarakra, sőt más – akár védett – csigafajokra is. Használatát 2021 óta szakvizsgához kötik.
A mi stratégiánk
Mi most kombinálunk a módszereket. Kézi gyűjtés, némi Ferramol a szélükre szórva, és kihelyeztünk pár sörrel töltött kis tálkát is a bokrok közé. És még valami: nem halogatjuk a dolgot. Mert minél korábban kezdjük a védekezést, annál kevesebb csiga marad, hogy tovább szaporodjon.
Ha nektek is vannak bevált praktikáitok, írjátok meg – most tényleg számít minden ötlet. Mert úgy tűnik, a nyár nemcsak eperrel, hanem egy újabb csigacsatával is indul.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







