A pünkösdi rózsa ültetése ősszel és a megfelelő metszés is hozzájárulhat a szép virágzáshoz. Ismerd meg a legfontosabb teendőket lépésről lépésre!
Bezárták a vidéki börtönt, meglepő, ki jelentkezett be a helyre: ők költöznének a cellákba
Egy éve zárta be kapuit a győri belváros közepén álló, patinás, ám most már üresen kongó börtönépület. Az elhagyatott épület sorsa régóta a levegőben lóg – most viszont váratlan, de annál logikusabb fordulat jöhet: az ország egyik legjobb középiskolája, a Révai Miklós Gimnázium beköltözne.
A Kisalföld információi szerint a patinás győri gimnázium igazgatója, Horváth Péter levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, amiben jelezte: kollégiumnak, tantermeknek, sőt étkezőnek is tökéletesen megfelelne a régi győri börtön belvárosi épülete. A belügyminiszter is támogatja az ötletet, bár más érdeklődők is akadnak.
„Régen kinőttük az iskolát” – fogalmazott az igazgató, aki szerint a volt börtönben akár 150 diák is elférne. A tanulók jó része nem győri, így a közeli kollégium már önmagában nagy előrelépés lenne. Ha a Szent Imre úti jelenlegi kollégiumot a város értékesítené, a befolyó összeg akár fedezhetné is az új épület átalakítását.
A Révai gimnázium hosszú évek óta az országos iskolai rangsorok élvonalában szerepel, a diákok több mint fele nem helyi, így a kollégiumi fejlesztés kulcsfontosságú lenne. A volt börtönépület közelsége, adottságai és mérete pedig ideális hátteret kínálhatna egy valóban korszerű, többfunkciós iskolai térhez – a cellákból tantermek, étkezők és közösségi terek válhatnának.
Az ország egyik legjobb iskolájának, a Révai-gimnáziumnak úgy tűnik, valóban égető szüksége lenne a szomszédos ingatlanra. A börtönépület újrahasznosítása azonban jelenleg több szereplő érdeklődését is felkeltette, úgyhogy még semmi sem biztos.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







