Újra van ilyen keselyű Magyarországon: megszólal a szakértő, mennyire veszélyes a dögevő?

A hír csupán ennyi volt – ami aztán futótűzként járta be a médiát –, hogy május 6-án, hosszú évek óta először, barátkeselyűt észleltek Bács-Kiskunban, Gara község közelében. A madarat Várnai Csanád hivatásos vadász kapta lencsevégre – éppen egy őzbakvadászat kellős közepén. A madárbarátok körében is óriási szenzációnak számít az eset, hiszen a rendkívül ritka, kóborló keselyűfajok közül épp a barátkeselyűt figyelték meg a legritkábban Magyarországon. Európából szinte teljesen kipusztultak, bár Spanyolországban sikerült stabilizálni az állományukat – hazánkba pedig jellemzően fiatal példányok juthatnak el.

Ahogy Orbán Zoltán ornitológustól, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjétől megtudtuk: Magyarországon és a Kárpát-medencében, mint költő madár, már a 20. század elején eltűnt mind a négy európai keselyűfaj. A külterületi állattartás visszaszorulása, az állati tetemek ártalmatlanítására vonatkozó szabályozások szigorítása, valamint a mérgezés és lelövés együttes hatása vezetett a eltűnéséhez. Az elmúlt évtizedekben azonban nőtt e ritka madarak megfigyelési gyakorisága térségünkben is. Az utóbbi hetekben pedig különös figyelmet kapott a barátkeselyű, amikor egy jeladóval ellátott példány eltűnése mellett egy másik fiatal barátkeselyű is felbukkant az Alföldön. Ezen utóbbin nem volt jelölés, ami arra utalhat, hogy természetes fészekaljból származik. Felmerülhet az is, hogy a két madár együtt vándorolt észak felé a Balkánról – emelte ki az ornitológus.

Európában négy keselyűfaj költ: a fakó keselyű, a barátkeselyű, a szakállas saskeselyű és a dögkeselyű. A barátkeselyű fán fészkel, míg a többi három faj sziklákon. A madárcsoport hazai történetét ez az ökológiai sajátosság alapvetően meghatározza: történelmi időkben középhegységeink sziklafalain költöttek (a fakó keselyű egészen a 19. század végéig), a barátkeselyű pedig akár sík vidéki területeken is fészkelhetett. A fakó, a dög- és a saskeselyű a 20. század első feléig még a Kárpátokban is előfordult.

A keselyűk hazai aranykora tehát már rég véget ért – több mint kétszáz éve –, ezt követően ezek a hatalmas madarak nemhogy nem fészkeltek, de kóborlóként is csak ritkán vagy extrém ritkán kerültek szem elé Magyarországon. Ebben nem kis szerepet játszott – magyarázta a HelloVidéknek Orbán Zoltán –, hogy a madárcsoport képviselői egész Európában megfogyatkoztak. A legnagyobb állományok tőlünk távol, Spanyolországban, illetve Bulgáriában és Görögországban éltek, de számuk ott is jelentősen csökkent a 20. század második felében. Az ezt követő összehangolt védelemnek köszönhetően azonban nemcsak a nyugati és keleti Mediterráneumban, hanem Horvátországban, majd Szerbiában is (az Uvac-kanyon természetvédelmi területen) megerősödött például a fakókeselyű-állomány. Ennek köszönhetően az elmúlt években itthon is jelentősen nőtt a faj megfigyeléseinek száma. (Magyarországon a keselyűk fokozottan védett állatok, természetvédelmi értékük 250 ezer forint.)

Keselyű Magyarországon: előfordulásuk és gyakoriságuk

Ahogy Orbán Zoltán még mesélte: a keselyűk között a leggyakoribb, ami előfordulhat Magyarországon, az a fakókeselyű, aztán a dögkeselyű, majd a barátkeselyű – amelynek észlelése valóban szenzációszáma megy. A saskeselyű viszont nincs hivatalosan hitelesítve Magyarországon. De nézzük külön-külön is: milyen a keselyűfajok helyzete Magyarországon:

1. Fakókeselyű (Gyps fulvus): Az Ibériai-félszigeten élő populációja növekvő tendenciát mutat, ugyanakkor a Balkánon visszaszorulóban van. Magyarországon a 20. század végére szinte teljesen eltűnt, de az utóbbi két évtized megfigyelései alapján úgy tűnik, újra visszatért. A faj korábban a Mátrában is fészkelt – Petényi János Salamon 1820-as évekbeli beszámolója szerint a Saskő és a Bagó-kő sziklafalain rendszeresen költött, fiókáikat gyűjtötték is. Táplálkozóterületeik jellemzően az alföldi, állattartásban gazdag térségek – például a Hortobágy – voltak. 1909 és 1999 között mindössze néhány megfigyelést rögzítettek, ám 2000–2009 között ez a szám 11-re, 2010–2019 között pedig már 22-re nőtt. 2007 óta minden évben előfordult legalább egy példány. Kiemelkedő volt a 2015-ös év, amikor öt megfigyelés is történt. Leggyakrabban május és október között látják őket, téli előfordulás csak egy ismert: 1913. január 22-én a Hanságban figyeltek meg egy példányt. Az utóbbi évek példányai többnyire Horvátországból (például a Cres-szigetről), Bulgáriából vagy Szerbiából, az Uvac-kanyonból származhatnak. Orbán Zoltán szerint előfordult már, hogy egyszerre több fakókeselyű is megjelent Magyarországon. Átutazóban jönnek-mennek, főként a horvát és szerb állományból, ha épp kedvező a széljárás. Többször is megfigyelték őket például a Hortobágyon, vagy akár Budapest felett is átrepülve. Különösen emlékezetes volt, amikor három napon keresztül Budatétényben, a hőközpont kéményén pihentek meg - – erről videófelvétel is készült. A fakókeselyű fiókái 55 napig kotlanak, és 110–130 nap kell, mire elhagyják a fészket. Szerencsére a faj költőállománya európai szinten is növekvő tendenciát mutat.
2. Dögkeselyű (Neophron percnopterus): állománya a Balkán-félszigeten az elmúlt három évtized során közel 70%-kal csökkent – derül ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tanulmányából. Elterjedési területének északi határa Közép-Kelet-Európáig húzódik, innen származnak azok a példányok, amelyek rendszeresen a Szahara és az Egyenlítő közötti afrikai térségben telelnek. Magyarországon ritka kóborlóként tartják számon: eddig mindössze 16 alkalommal figyelték meg. Hiteles hazai előfordulásait 1936, 1937, 1963, 1972, 1985, majd később 2004 (Nagykanizsa, Pilisvörösvár, Kapuvár), 2005 (Kunszentmiklós), 2011 (Bodrogkeresztúr), és 2013 éveiben jegyezték fel.
3. Barátkeselyű (Aegypius monachus): Egykor széles körben elterjedt volt Eurázsiában, de mára a Balkánról teljesen eltűnt, mint költőfaj. Az Ibériai-félszigeten a populáció enyhe csökkenést mutat, ugyanakkor Dél-Franciaországban néhány kisebb állomány újra megtelepedett. Európai populációi állandóak, míg az ázsiaiak részlegesen vonulók – a hidegebb hónapokat a Közel-Keleten és Észak-Indiában töltik. Magyarországon korábban rendszeresen előfordult, a 18–19. században még gyakori fajnak számított. Azóta szinte teljesen eltűnt, ritka kóborlóként bukkan fel. Hiteles hazai előfordulási évei: 1871, 1892, 1932, 2000, 2008 és legutóbb 2021, majd idén, 2025. május 6-án. A barátkeselyű fokozottan védett faj, elpusztítása orvvadászatnak és természetkárosításnak minősül. Rendkívül elszomorító, hogy a nemzetközi természetvédelmi erőfeszítések ellenére még mindig jelen van hazánkban a védett fajok elleni orvvadászat.
4. Szakállas saskeselyű (Gypaetus barbatus): Ez a faj a legspecializáltabb dögevő: elsősorban csontokat és csontvelőt fogyaszt, amelyeket magasból sziklára ejtve tör apróbb, fogyasztható darabokra. Magyarországon sokáig egyáltalán nem volt ismert hiteles előfordulása.

Miért fontos mégis a keselyűk jelenléte?

A keselyűk jelenléte első pillantásra talán nem tűnik létszükségletnek a mai Magyarországon, különösen, hogy napjainkban már nincsenek olyan hatalmas, milliós létszámú legelőállat-állományok, mint a történelmi időkben – közölte Orbán Zoltán ornitológus. Akkoriban ugyanis a keselyűk természetes szerepe volt az elhullott állati tetemek gyors eltakarítása – ezáltal segítettek a betegségek terjedésének megelőzésében is. Ez a közegészségügyi funkció ma is kiemelt jelentőségű Ázsiában, Indiában és Afrikában, ahol a dögevő madarak, így a keselyűk első védelmi vonalat jelentenek a fertőzések ellen.

A legveszélyesebb betegségek közé tartozik például az anthrax (lépfene), amely az állatokra és emberekre egyaránt halálos lehet. A keselyűk emésztőrendszere azonban rendkívül ellenálló: képesek elpusztítani a kórokozókat, így a tetem elfogyasztásával gyakorlatilag néhány óra alatt „biológiailag semlegesítik” azokat. Ezáltal a dögevők egyfajta természetes „kórokozó-mentesítőként” működnek az ökoszisztémában.

De a keselyűk jelenléte túlmutat a dögevésen. Fennmaradásuk és visszatelepítésük egyben a természetvédelem egyik fokmérője is. Egy ilyen nagytestű, különleges táplálkozási igényű madár túlélése azt jelzi, hogy az ökológiai rendszer működőképes – vagy legalábbis közelít a helyreállításhoz. Ez nemcsak természetvédelmi siker, hanem a társadalom számára is haszonnal jár.

„A keselyűk visszatérése összefügg a hagyományos legeltető állattartás újjáéledésével is. Ez a gazdálkodási forma ökológiailag fenntarthatóbb, mint az ipari állattartás: kedvezőbb a biodiverzitás szempontjából, jobb minőségű húst eredményez, állatjóléti szempontból is előnyösebb" – emelte ki a szakember.

Fontos hangsúlyozni: a keselyűk nem jelentenek veszélyt az élő állatokra!

Egy egészséges legelő állattal – például tehénnel – szemben nem képesek semmit tenni. Ellentétben például a nagyragadozókkal (mint a medve, tigris vagy farkasfalka), a keselyűk csak elhullott állatokat fogyasztanak - emelte ki a szakember.

Különösen érdekes még a szakállas saskeselyű esete, emelte ki az ornitológus- amely nemcsak a dögöt, hanem a benne található nagy méretű csontokat is képes elfogyasztani. Ezeket gyakran szikláról ejti le, hogy kisebb darabokra törve hozzáférjen a csontvelőhöz – ez a faj egyedi és rendkívül specializált módja a táplálkozásnak.

Földünk legveszélyeztetettebb madárcsoportjai közé tartoznak

Ahogy Orbán Zoltán a HelloVidéknek elmondta, különösen súlyos veszélyt jelent a keselyűk számára a diklofenák nevű nem-szteroid gyulladáscsökkentő hatóanyag, amelyet embereken kívül gyakran haszonállatok kezelésére is alkalmaznak. A szer az állatok szervezetében azok elhullása után is jelen maradhat, így ha a keselyűk ilyen tetemekből táplálkoznak, már egészen kis mennyiség is elég ahhoz, hogy náluk akut veseelégtelenséget, majd gyors elhullást okozzon.

A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy Indiában, Pakisztánban és Nepálban a kétezres évek elején a keselyűpopulációk több mint 95 százaléka eltűnt, ami nemcsak ökológiai katasztrófát, hanem komoly közegészségügyi problémákat is okozott, mivel a madarak eltűnésével az elhullott állattetemek felszaporodtak a tájban. Bár ezekben az országokban 2006-ban betiltották a diklofenák állatgyógyászati használatát, az Európai Unióban – a természetvédelmi szervezetek tiltakozása ellenére – több tagállamban továbbra is engedélyezett a szer forgalmazása, például Spanyolországban, ahol kiemelkedően sok veszélyeztetett keselyűfaj él. Orbán Zoltán szerint ez rendkívül ellentmondásos döntés, hiszen a keselyűk és más nappali ragadozómadarak (például sasok) is rendkívül érzékenyek erre a hatóanyagra, így a diklofenák jelenléte gyakorlatilag semmissé teheti azt a több százmillió forintnyi, évtizedek alatt felépített természetvédelmi munkát, amelyet Európa-szerte e fajok megőrzésére fordítottak.