Csősz Boglárka a válása után visszaköltözött Magyarországra, maga mögött hagyva korábbi törökországi életét.
Vége a bezárásnak, újra kinyit az Alföld kedvelt fürdője: ilyen újdonságokra senki sem számított
Úgy tűnik, a várakozásnak hamarosan vége: már csak egy hajszál választja el a látogatókat attól, hogy ismét csobbanhassanak az Alföld egyik legnépszerűbb fürdőhelyén, Gyopárosfürdőn. A közelmúltban tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jó ütemben haladnak a felújítási munkálatok, és júliustól újra fogadhat vendégeket az orosházi fürdőkomplexum.
A háttérben hónapok óta megfeszített munka zajlik: önkéntesek, vállalkozók és szakemberek közösen dolgoznak azon, hogy Gyopárosfürdő megújult külsővel, modernebb infrastruktúrával, de a megszokott vendégszeretettel várja vissza a látogatókat - számolt be róla az Oroscafe.hu. A polgármester, Raffai János elmondása szerint a napokban írták alá azt a 727 millió forintos energetikai felújítást célzó pályázatot, amely jelentős segítséget nyújt a fürdő hosszú távú, biztonságos és költséghatékony működtetéséhez.
„Ez nem csupán korszerűsítés, hanem egy új korszak kezdete lehet Gyopárosfürdő életében” – tette hozzá. A fürdő belső terei már komoly átalakuláson estek át: a medencék burkolatának javítása, festés és szigetelés zajlott az elmúlt hetekben. Most a kültéri rész, a zöldterületek, valamint a népszerű „kacsás medence” is sorra kerül.
Kalácsi Károly, az építési műszaki ellenőr tájékoztatása szerint már csak néhány kritikus technikai beavatkozás van hátra – köztük az 50 méteres úszómedence injektálása –, mielőtt a komplexum teljesen készen állna a nyitásra. A villamossági rendszer is megújul: Csanda Ferenc, a villamossági munkák felelőse az úszómedence főelosztójának cseréjét és a rendszer teljes karbantartását emelte ki a legfontosabb feladatok között.
A fürdő mólójának felújítása nemrégiben zárult le, ami önmagában is egy 100 millió forintos értékű munka volt – mindezt jórészt önkéntesek segítségével sikerült kivitelezni. Ez is jól mutatja, hogy a helyiek mennyire szívükön viselik a fürdő sorsát, hiszen Gyopáros nemcsak egy wellness-helyszín, hanem a közösségi élet egyik központja is.
Új szolgáltatások is jöhetnek
A felújítás nemcsak esztétikai és technikai megújulást jelent, hanem szakmai szinten is új távlatokat nyithat: tervben vannak új gyógyászati kezelések bevezetései is, amelyek tovább erősíthetik a fürdő egészségturisztikai vonzerejét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha minden az ütemterv szerint halad, júliusban már ismét lubickolhatunk Gyopárosfürdő gyógyító és élménydús medencéiben. Az újjászületéshez vezető út komoly összefogást és elhivatottságot kívánt – de a cél már a látóhatáron van.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







