Kifakadt a fiatal vidéki gazda: hetekig sírtak, a járvány betett a tanyasi álomnak

Még tavaly novemberben jártunk a zalai dombság szívében azon a családi kecskefarmon, ahol egy évvel korábban két diplomás, világlátott fiatal kezdett új életet. A Hortobágyról egy zalai kis zsákfaluba költöztek, a kecsketartás és a sajtkészítés lett a fő „hobbijuk” – vagy inkább hivatásuk. Körbenéztünk akkor az épülő-szépülő Tilajújhegyi Pitypalatty Háztáji Farmon. Most viszont egészen más miatt kerestük meg őket, azóta ugyanis nagyot fordult a hazai állatartókkal a világ. Két járványhelyzeten vannak túl, hetekig karanténban voltak, februárban pedig egy ideig az is bizonytalan volt: a szabad-e, tudnak-e egyáltalán sajtot készíteni. Kálváriájukról Habuczki-Bajnóczi Alma mesélt a HelloVidéknek…

„Kemény télen vagyunk túl, de a kecskék legalább jól vannak”

"Nagyon kemény telünk volt – mesélte Alma - fent lakunk a borospincében, a hegyen, ahol egy szoba, egy kis konyha és egy pottyantós jelenti a komfortot. Reggeltől estig dolgoztunk lent a kecskékkel, és estére, mire felértünk, a szoba hőmérséklete 10-13 fok körül mozgott. Az ágy átfagyott, minden jéghideg volt, szóval valóban embert próbáló időszakon mentünk keresztül."

Az év elején úgy alakították a szezont, hogy minél előbb használhassák a sajtkonyhát, amit a helyi önkormányzattól bérelnek, és őszre vissza kell adniuk. Így próbálták „meghosszabbítani” a saját szezonjukat. Január elején, egészen pontosan január 5-én el is kezdtek elleni a kecskéik. Ez viszont azt jelentette, hogy a legnagyobb mínuszokban is lent kellett lenniük az istállóban, napközben és éjjel is segíteni az ellésekben. A hideg miatt Almának fagyási sérülése is lett. De közben úgy volt vele: „Jól van, hideg van, de semmi gond, legalább a kecskék rendben vannak.” Jó kondícióban voltak az állatok, és remek szálastakarmányt tudtak venni.

Az eredmény pedig magáért beszélt, tette hozzá Alma: a kecskék elkezdtek tejelni, és olyan is volt, ami eddig még soha: a gidák mellett is tudták fejni őket. Napi 15 liter tejet adtak. Nagyon örültek az indulásnak, és bizakodtak: „Ez egy szuper év lesz!” – reménykedtek.

EZ IS ÉRDEKELHET

Zsákfaluban kezdtek új életet: eladták a családi házat, abból építettek egy kecskefarmot Zalában

Két diplomás, világlátott fiatal miért gondolja úgy, hogy a magyar vidéké és az önfenntartásé a jövő? Miért költöznek külföldről haza, majd a Hortobágyról az ország túlvégébe, egy zalai zsákfaluba, és kezdenek új életet?!

Alma pontosan emlékszik, mikor jött az első sokkoló hír

„Január 24-én történt – mesélte –, épp az Őrségben voltam, egy barátnál. Mikor beültem a kocsiba, hogy induljak haza, érkezett a Nébih első közleménye. Először csak annyit láttam, hogy új járványügyi hír jelent meg, aztán hirtelen végigfutott a gazdák között: felütötte a fejét a kiskérődzők rettegett pestise.”

Ez a rendkívül fertőző és halálos vírus egy osztrák tulajdonú zalai telepen, Szentgyörgyvölgyön jelent meg, aztán a gazda másik telephelyén is felütötte a fejét. Alma aznap, amikor a hír bejárta a sajtót, az említett teleptől mindössze nyolc kilométerre tartózkodott. Azóta is értetlenül áll a helyzet előtt, miért is nem értesítette előbb a gazdákat a hatóság, ha ők már tudták…

„Mivel 10 kilométeren belül voltam, egy pillanatra tényleg lepergett előttem az egész élet – emlékezett vissza. – Tudtam, hogy ez a vírus nemcsak rendkívül ragályos, de a halálozási aránya is elképesztően magas. Egy olyan állománynál, amely először találkozik vele, akár 90%-os pusztulást is okozhat.”

A másfél órás hazaút alatt azon őrlődött, hazamehet-e egyáltalán: „Arra gondoltam: Jézusom, most mit csináljak? Ne menjek haza?! Talán már a kerékkel felhoztam valamit, fertőztem? Potyogtak a könnyeim vezetés közben.”

A farmhoz érve nem is ment be azonnal: „Megálltam a kapuban, és zokogva csak álltam ott. Azt gondoltam: én most három hétig ide be nem lépek. Mi van, ha én viszem be a vírust, és kockára teszem az egész farm életét?”

Amit erről a járványról tudni lehet

A kiskérődzők pestise még tavaly júliusban jelent meg Európában – először Görögországban ütötte fel a fejét, pont ott, ahol talán a legtöbb kecske és juh él, és ahol a fetasajt kultúrája miatt kulcsfontosságú ez az állomány. A járvány komoly pusztítást okozott: egész nyájakat kellett leölni. Innen tovább terjedt Bulgárián át Romániába – egészen a magyar határig.

"Mi már tavaly nyártól figyeltük a híreket, néztük a térképes frissítéseket, olvastuk az angol szakcikkeket. Lélekben készültünk, de azért az, hogy egyszer Zala megyéig is eljut, elég abszurdnak tűnt. Aztán jött a hidegzuhany. Tavaly ősszel, október körül, a karácsonyi bárányexport miatt felfokozódott a hangulat Romániában, főleg Erdélyben, a gazdák tüntetni mentek Bukarestbe, és végül feloldották az exporttilalmat. Ezzel viszont szinte megágyaztak annak, hogy a vírus továbbterjedjen. Január 15-én pedig tényleg megérkezett egy szállítmány Romániából – épp Zala és Vas megye határára - Szentgyörgyvölgyre. Ha egy ilyen fertőző betegség kerül be, az egész állomány veszélybe kerülhet. És pontosan ez történt Magyarországon is: Romániából 315 bárányt hoztak be, majd emiatt több mint 3500 állatot kellett levágni."

A hazai kecsketartók – meséli Alma - azóta sem értik, hogyan történhetett meg, hogy egy egész ország állategészségügyi státuszát egy szállítmány miatt kockáztatták. A szállítmány Arad megyéből érkezett, ami elvileg nem volt fertőzött – a hatóságok így mosták kezeiket, de a romániai gócpont a szomszédos megyében volt. Csak kellett volna gyanakodni, nem? – mondta Alma. Miért nem jutott eszébe senkinek kiküldeni egy állatorvost a telepre? Legalább egy orr- vagy nyálkahártya-tesztet elvégezni? – megannyi kérdés, amire a hazai kecsketartók az elmúlt hónapokban hiába keresték a választ.

Ráadásul – mesélte Alma – a Szentgyörgyvölgyre érkező fertőzött állatokat előtte fél Magyarországon átutazták, szállították az M5-ösön, majd az M7-esen, közben ürítettek, pisiltek, és terjeszthették a vírust... Miután berobbant a járvány Szentgyörgyvölgy külterületén mindkét telepen az összes állatot leölték, a tetemeket aztán az ország másik végébe szállítottak, Magyarországon ugyanis az egyetlen állatégető Solton található. A leölt állatokat egy konténerbe rakták. Elméletileg zárt konténerek voltak, amikből nem szivároghatott ki sem vizelet, sem testnedv, sem vér. „De azt, hogy pontosan milyen körülmények között ölték le őket, nem igazán tudni. Elméletileg cseppmentesen kellett volna őket megölni, tehát úgy, hogy ne legyen esély a fertőzés terjedésére. A helyi beszámolók szerint voltak nyitott kamionok is, amikből kifele lógtak a tetemek, és egészen Soltig szállították őket." – tette hozzá Alma.

Súlyos következményei lettek ennek a járványnak

Alma elővigyázatosságból, az őrségi látogatása után 3 hétig be sem tette a lábát a kecskeistállókba, de a kálváriájuk csak eztán kezdődött… Mivel a járvány gócpontjától számítva 50 km-es körzetben élnek, január végén megtiltották számukra a szálas- és szemestakarmány-beszállítást, ami komoly logisztikia problémákat okozott, hiszen egyáltalán nem voltak erre felkészülve. Az egyik kamionos is visszamondta a szállítást, saját állatait védve, így még nehezebb helyzetbe kerültek. Felmerült a kérdés, hogy mi lesz, ha tél végén elfogy a takarmányuk? Ekkor kérték a hatóságokat, hogy legalább azt adják meg, melyik útvonalakat kell kerülniük, hogy elkerüljék a fertőzést, de hiába. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy fertőzés esetén minden egyes pozitív esetnél az egész állományt leölték volna. Az EU ugyan előírja a vakcinázást, de az az exportlehetőségek elvesztésével jár, és a gazdák mindent kockáztatnak, ha a fertőzés miatt elvesztik az állataikat.

A zalai családi gazdaság komoly harcot vívott a NÉBIH-hel is, akik telefonon értesítették Almát: a járvány miatt határozatlan ideig fel kell függeszteni a sajtkészítést. Első körben nem voltak hajlandóak engedélyezni a tejmozgatást, mivel Alma és férje a farmon 200 méterre vitte el a tejet a saját autójával. Alma kitartott, utánanézett minden lehetséges jogszabálynak, és felhívta a figyelmet az EU-s előírásokra, miszerint 72 fokos pasztőrözéssel a tej biztonságosan feldolgozható. Ezt követően sikerült elérnie, hogy a NÉBIH rendkívüli ellenőrzést tartson a farmon, és végül engedélyezték nekik a tej feldolgozását –közvetett módon, úgy, hogy a településük hirtelen kikerült a karanténnal sújtott területek közül.A folyamat rendkívül megterhelő volt – mesélte Alma, hiszen a gazdát pszichikailag és fizikailag is kifeszítette a hatóságokkal való harc.

„Hetek teltek úgy, hogy sírva fejtünk, sírva etettünk, meg sírva sajtoztunk.”

Az állatartók – panaszolta Alma - leginkább csak egymásra támaszkodhattak. Fórumokon próbáltak segíteni egymásnak. Alma úgy érezte, hogy a hatóságok segítség helyett inkább akadályozzák őket. A kereskedelmi érdekeket helyezték előtérbe, és nem vetettek be megfelelő intézkedéseket a járvány megfékezésére.

A legfelháborítóbb az volt számára, hogy miközben a hatóságok magukat dicsérték a sikeres járványkezelésért, nem vállalták a felelősséget a problémákért, és nem voltak hajlandóak intézkedni a kisebb, nem bejegyzett állattartók ügyében. Mindezek ellenére sikerült elérnie, hogy engedélyt kapjon a tej feldolgozására, ami lehetőséget adott neki arra, hogy folytassa a munkáját, de a harc és a hozzáállás sok nehézséget okozott neki.

A helyzet – ahogy Alma mesélte - nagyon megterhelő volt, főleg az Őrségben, ahol az állattartók rettegve várták, mi lesz. A helyzetet nehezítette, hogy az összes állattartónál állatorvosok és hatósági állatorvosok jártak vért venni és a gazdákat folyamatosan zaklatták ezzel. Az ottani gazdák, akik általában kisebb létszámú, családi farmokon dolgoznak, heteken át aggódtak. A nagyobb telepeken nem ez volt a helyzet, de az őrségi gazdák, akiknek az állattartás egy életformát jelent, sokkal inkább megélték ezt a bizonytalanságot és nyomást.  A legmorbidabb talán az – tette hozzá Alma - hogy végül kiderült, hogy a helyzet nem is volt olyan vészes, mint azt először gondolták. A zárlatokat feloldották, de ezt már kétségek között élték át.

Amikor aztán fellélegzhettek volna, berobbant az országba a ragadós száj- és körömfájás járványa

Erről a rendkívül ragályos vírusról már sokkal inkább lehetett országosan is hallani. Március 7-én, az 1400 szarvasmarhát tartó kisbajcsi telepen jelentkeztek a betegség klasszikus tünetei. Ezt követően a vírus megjelent egy Levél községi szarvasmarha-állományban, valamint átterjedt Szlovákiába, több, magyar határhoz közeli állományt megfertőzve. Április elején a kórokozó két másik szarvasmarhatelepen bukkant fel, Darnózseli és Dunakiliti településeken.

Ahogy Alma mesélte: márciusban heteken át rettegtek a nyugat-dunántúli gazdák attól, hogy ha megfordul a szél, akkor a fertőzés megindul lefelé, és lassan elérheti a többi telepet is. Bár akkor déli szél fújt, és az irány nem kedvezett a fertőzés terjedésének, a helyzet mégis aggályos volt. Alma szerint a fertőzés leginkább azokon a Győr-Moson-Sopron megyei telepeken terjedt, ahol sokféle szakember mozgott: állatorvosok, inszeminátorok, üzletkötők, takarmányszakértők. Ezen kívül – így tudja Alma - egyes telepeken, mint Kisbajcson, külföldi munkások is dolgoztak. Erről nem beszéltek a hatóságok, pedig a területek, ahonnan érkeztek, például Egyiptom és a Közel-Kelet, aktívan érintettek voltak a betegségben. Emellett a legfőbb exportpiacaink – Olaszországon kívül – a Közel-Kelet és Törökország, ahol számos olyan betegség van aktívan jelen, melyek még hazánkban soha nem fordultak elő. Egy-egy élőállatot szállító kamion napok alatt bejár rengeteg köztes országot és pillanatok alatt meg is lehet a baj.

A családi gazdaságok – Alma véleménye szerint - nem tudtak mindig felelősen cselekedni, mert nem volt elég információjuk a helyes lépésekről. Például egy állatmozgás ügyében sokat egyeztetett ő is a hatóságokkal, de nem tudta, hogy egy másik megyéből vásárolhat-e jelenleg állatokat. Amikor megtudta, hogy vért vettek egy telepen, amely közelében közúton elhaladt, pánikba esett, mivel nem volt biztos, hogy biztonságos-e akár a közúti mozgás. Ő úgy tapasztalta, hogy a hatóságok nem biztosították a megfelelő tájékoztatást. Panaszolta, hogy a NÉBIh honlapja, a kritikus időszakokban többször lefagyott.

A szakmai közösségben folyamatosan megosztották az információkat, sőt az alulról, gazdák önkéntes szerveződéséből kialakuló „KecskeEstek” online felületen ki is álltak az egészséges gazdaságok kényszervágása ellen, aminek hatására a NÉBIH változtatott az előírtakon. Igyekeztek maximálisan betartani a higiéniai előírásokat. A zalai farmra bemenni tilos, mindent az előírásoknak megfelelően fertőtlenítenek, amennyire csak tudnak. A bizonytalanság és stressz azonban mindennapi életük részévé vált, közben úgy érezték, hogy a rendszer nem támogatta a kisebb gazdaságokat.

Vége egy időre az álomnak: a nyitott, állatsimogatós kecskefarm távolabb került

Alma és párja legnagyobb fájdalma az, hogy az az álom, ami miatt az egész kecske- és mangalicatartásba belevágtak, egyik pillanatról a másikra szertefoszlott. Az elképzelésük az volt, hogy egy nyitott, állatsimogató farmot hozzanak létre, ahol a szülők kint a szabadban pihenhetnek, miközben a gyerekek biztonságosan játszanak a háziállatokkal. Egy olyan helyet álmodtak, ahol a látogatók természetes, házi ízeket, például saját készítésű kecskesajtokat kóstolhatnak. Mindez azonban a folyamatos járványveszély és szigorodó szabályozás miatt egyre elérhetetlenebbnek tűnik.

Az állategészségügyi szabályozás, a bizonytalanná vált támogatási rendszer és az állandó készenléti állapot ellehetetlenítik a hosszú távú tervezést. „Most már ott tartunk – mesélte Alma –, hogy fizikailag is rámegyünk. Én soha nem voltam beteges típus, évente, ha három napig náthás voltam, az is sok. De január 24. óta, amikor ez az egész elindult, mintha a testem is jelezne. Akárhányszor kiborulok, összeomlok, másnap már itt torokfájás, láz és hasmenés. Most is ráz a hideg, hányingerem van, három napja alig eszem. És közben előadást kell tartanom arról, hogy milyen kincs a kecsketej, miközben rendkívül nehéz napokat élek.”

A nehézségek sora nem áll meg az egészségi állapotuknál. „A gazdák pályázati lehetőségei is befagytak – mondja Alma. – Az EU-s támogatások nem érkeztek meg, a pályázati kiírásokat elhalasztották, így például a sajtkonyhánk építését sem tudjuk elindítani. Az anyakecsketámogatás messze nem elég ahhoz, hogy fedezze az állattartás valós költségeit. Gyakorlatilag elvesztettük annak is a lehetőségét, hogy további támogatásokra jogosultak legyünk.”

Mindez azt jelenti, hogy a gazdák komoly megélhetési válsággal néznek szembe, miközben nap mint nap azon dolgoznak, hogy ne csak a kecskéik, hanem a saját családjuk is túlélje ezt az időszakot. Almának van menekülő útja, a kecsketartás mellett a hegyen, a borospincében napközben programozóként is dolgozik, ebből tudja finanszírozni a kecsketartás költségeit.

Braunmüller Lajos: korai lenne fellélegezni

„Korai lenne kijelenteni, hogy megoldódott a helyzet. Fontos tudni, hogy a száj- és körömfájás rendkívül fertőző betegség – nem véletlenül nevezik ragadósnak. Már egészen kis mennyiségű vírus is elég egy új fertőzéshez. Rátapadhat autógumira, cipőtalpra, terjedhet a széllel vagy vadállatok révén – gyakorlatilag bármi közvetítheti. Ha pedig egy telepen megjelenik, szinte biztos, hogy végigsöpör az állatállományon, ezért is kell minden fertőzött telepen a teljes állományt leölni” – mondta el Braunmüller Lajos, akit szintén megkérdeztünk a témában.

Az Agrárszektor főszerkesztője szerint a vírus túlélésének időtartama nagymértékben attól függ, milyen közegben van. Száraz, poros felületeken, amelyeket közvetlen napsütés ér, viszonylag gyorsan, néhány nap alatt elpusztul. Nedves, szerves anyagokban, például bélsárban, nyálban vagy az elhullott állatok testében azonban akár hetekig is életképes maradhat.

Braunmüller Lajos szerint a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha a fertőzés a vadállományban is megjelenne, ezek az állatok ugyanis nem ismernek megye- vagy országhatárokat, így a vírus akadálytalanul terjedhetne tovább. Eddig azonban szerencsére nem azonosítottak fertőzött vadállatot. Ezért is kiemelten fontos a vadak megfigyelése. Jelenleg vadászati tilalom is van, a vadászokat pedig az együttműködésre kérik.

Nem véletlenül hívják ezt a vírust az állattenyésztés atombombájának

„A járványnak még nincs vége, a helyzet súlyosságát nehéz eléggé érzékeltetni. Nem véletlenül nevezik a száj- és körömfájást az állattenyésztés atombombájának: hatalmas gazdasági károkat tud okozni, akár nemzetgazdasági szinten is. Jelenleg az érintett telepeken, valamint a védőkörzetekben, megfigyelési zónákban és ellenőrzési körzetekben jelentkezik a probléma, de már ez is több tízmilliárd forintos kárt okozott. A közvetlen veszteségek – például az állatok leölése vagy az elmaradt árbevétel – mellett az exportpiacok gyors lezárása is súlyos következményekkel járt” – emelte ki.

Több távol-keleti és közel-keleti ország rögtön felfüggesztette az importot, és az Európai Unión belül is történtek barátságtalan lépések. Románia például teljes tiltást vezetett be szalma, állati termékek és élő állatok bevitelére. Az Európai Bizottság ugyanakkor vizsgálta a magyarországi védekezést, és jelezte a szomszédos országoknak – köztük Romániának – hogy az ilyen országos tiltások túlzóak. A korlátozásoknak kizárólag az érintett körzetekre kellene vonatkozniuk – az Alföldről például minden további nélkül lehetne exportálni.

Összességében, bár jelentős károkat sikerült elkerülni, az Agrárszektor főszerkesztője szerint így is több tízmilliárd forintos veszteségről lehet beszélni – az állatok leölése, az exportkorlátozások és az egyéb járványvédelmi intézkedések mind hozzájárultak ehhez. Ha viszont a járvány továbbterjedne, más megyéket is érintene, vagy megjelenne a vadállományban, akkor a következmények beláthatatlanok lennének.

Braunmüller Lajos emlékeztetett még arra is, hogy a 2001-es brit ragadós száj- és körömfájás járvány során 6 millió állatot vágtak le, és a gazdasági károk messze túlmutattak az állattenyésztésen. Akkor még a turizmus is visszaesett – az emberek elkerülték a vidéki fogadókat, nem vásároltak helyi élelmiszereket. Egy hasonló mértékű járvány tehát egészen távoli szektorokat is érinthetne.

Már így is óriási az állattartók anyagi vesztesége

Ahogy az Agrárszektor főszerkesztője fogalmazott, egy tejelő szarvasmarha átlagosan körülbelül 600 – 800 ezer forintba kerül. Ha pedig tenyészállatról, például egy genetikai szempontból kiemelkedő bikáról beszélünk, akkor az ára akár több millió forintra is rúghat. Így nem ritkán sokmilliós tételekről van szó. És akkor képzeljük el, hogy van egy telep, ahol 1500-2000 ilyen állat van, és ha megjelenik a fertőzés, az egész állományt le kell ölni. Ez elképesztő anyagi veszteség:

„A legutóbbi adatok szerint több mint 8000 marhát kellett levágni a védőkörzetekben. Ez a mennyiség egy év alatt hozzávetőlegesen 100 millió liter tej előállítására lenne képes. Ez most mind kiesik. Egy liter tej termelői ára jelenleg körülbelül 200 forint körül alakul – ez változhat, függ a szerződésektől és a piacoktól, de átlagosan ezzel lehet számolni. Ha ezt felszorozzuk, csak a kiesett tejmennyiség értéke is több milliárd forintra rúg. És ez még csak a közvetlen termelési veszteség. A kártérítés valószínűleg az elpusztított állatok értékét valamennyire kompenzálja, de az egész gazdaság újraindítása, az infrastruktúra fenntartása, az alkalmazottak bérének fedezése, a takarmányozás, a gépek működtetése – ezek költségei továbbra is fennállnak. Ráadásul egy tejelő tehéntelep újratelepítése nem megy egyik napról a másikra. Ha nulláról akar valaki újraindítani egy ilyen gazdaságot, akár három-öt évig is eltarthat, mire a termelőképesség ismét kialakul. Addig pedig csak viszi a pénzt, bevétel nélkül" – tette hozzá.

Az állattartók továbbra is aggódnak, és teljes joggal

A jelenlegi helyzetben minden a központi és egyéni járványvédelmi szabályok szigorú betartásán múlik. Alapvető követelmény a kerékfertőtlenítés, az átöltözés, a fekete-fehér öltözők elkülönített használata, valamint a kézfertőtlenítés. Ezek az intézkedések mindenkit érintenek, a telephelyre belépő portástól a cégvezetőig, és jelenleg úgy tűnik, az állatartók többsége komolyan is veszi ezeket.

Braunmüller Lajos szerint a nagyobb telepeken jellemzően jól működik a rendszer, de a kisebb gazdaságok esetében is biztosítani kell a feltételeket. Itt a hatóságok szerepe különösen fontos: ha a kisebb termelők jelzik, hogy fertőtlenítőszerekre vagy például kerékfertőtlenítő telepítésére van szükségük, akkor ehhez most segítséget kapnak. Érdemes élni ezzel a lehetőséggel – ahogy Braunmüller fogalmazott, mindenkinek elemi érdeke, hogy komolyan vegye ezeket az előírásokat, hiszen ezen múlhat, sikerül-e megfékezni a járványt.

Jelentős szigorítások léphetnek életbe nemcsak a szarvasmarha-, hanem a juhtelepeken is

Hozzátette: a mostani járvány várhatóan tartós hatással lesz a teljes állattenyésztési ágazatra. Jelenleg is érvényben van az országos főállatorvos határozata, amely szerint április 28-ig szigorú belépési tilalom van érvényben a juh-, kecske- és szarvasmarha-telepeken. Csak azok léphetnek be, akiknek elengedhetetlen dolguk van – például sürgős állategészségügyi beavatkozás esetén, mint egy komplikált ellés, amikor az állatorvos beavatkozása életmentő lehet. Ilyen esetekben természetesen biztosítani kell a megfelelő védelmet, például lábzsákot, hajhálót, fertőtlenítést.

Az egyik hosszabb távú következménye a járványnak az lehet, hogy a szarvasmarha-, juh- és kecsketelepeken is a jelenleginél jóval szigorúbb járványvédelmi előírásokat vezetnek be – hasonlóan ahhoz, ami már megvan a sertés- és baromfitelepeken. Ezeken a helyeken már megszokott, hogy csak előzetes bejelentkezéssel, nyilatkozatokkal, szigorú higiéniai szabályokat betartva lehet belépni. Ezzel szemben a szarvasmarha-telepek esetében egészen a közelmúltig jóval lazább volt a gyakorlat: bár nem lehetett az utcáról besétálni, de például újságírók vagy iskolai csoportok viszonylag könnyen látogathatták ezeket a helyszíneket, különösebb óvintézkedések nélkül. Ennek fő oka az volt, hogy a szarvasmarhákat eddig nem fenyegette olyan gyorsan és könnyen terjedő betegség, mint a mostani száj- és körömfájás. A jelenlegi járvány azonban várhatóan véget vet ennek a lazaságnak.

Sokan most kezdik kiépíteni ezeket a rendszereket, és bár ez beruházást igényel, a bankok jelenleg nyitottak az ilyen célú finanszírozásra, hiszen az intézkedések jelentősen csökkentik a kockázatokat. Úgy tűnik, a szarvasmarha-állomány védelme is új szintre lép – eddig kevésbé volt szükség ilyen védelemre, mostantól viszont elkerülhetetlen lesz – emelte ki.

Fontos, hogy ezt a szabályozást ne csak a szakmai szereplők, hanem a nagyközönség is komolyan vegye

Braunmüller Lajos arra is figyelmeztetett, hogyha nem muszáj, most senki ne látogasson állattartó telepeket. Nem ajánlott például a nagymamánál megsimogatni a kiskecskéket, majd pár nap múlva állatkertbe menni – most minden apróság számít. Érdemes mindenkinek átgondolni, mikor és hol találkozott haszonállatokkal, és lehetőleg minimalizálni az ilyen helyzeteket.

"Ez a járvány egyébként sok szempontból váratlanul érkezett, hasonlóan ahhoz, ahogy a Covid-19 robbant be annak idején. Ha valaki 2019-ben azt mondta volna, hogy több fertőző osztály kell a kórházakba, mindenki legyintett volna. Aztán 2020-ban minden megváltozott. Itt is hasonló a helyzet: Magyarországon utoljára 1973-ban volt száj- és körömfájás-járvány, senki sem számított arra, hogy több mint 50 év után újra megjelenik. De most, hogy ez megtörtént, mindenképp tanulni kell belőle – szakmailag, intézményi szinten, és a hétköznapok szintjén is." – tette még hozzá.