Új fordulatot vett a Balaton egyik legtöbbet vitatott ingatlanügye: mégsem valósulhat meg az a 105 lakásos társasházprojekt, amelyet a balatonaligai magaspartra terveztek.
Javában terem már a magyar erdők kincse: pazar a látvány, de vigyázz vele, ha így szeded!
Most, hogy a melegebb idő ismét visszatért, a márciusi esők igazi tavaszi virág- és gombaszüretet hoztak a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér erdőiben. A csillagvirágok után most az árvacsalán és salátaboglárka is virágba borult, és megjelentek az avarban az első tavaszi gombák is. Köztük is az egyik legkülönlegesebbek, a piros csészegombák is kidugták a fejüket. Tudtátok, hogy ez a gomba is ehető? De csak óvatosan, mert nem biztos, hogy érdemes leszedni!
A Maros-ártérben a lombhullató fák kora tavasszal még csak rügyeznek, így ilyenkor sokkal több fény jut az erdő avarszintjére, mint később, a lombfakadás után. Az erdők mélyén élő apró termetű, lágyszárú növények már kora tavasszal előbújnak. Szárat, levelet fejlesztenek, virágoznak és termést is érlelnek, mire a fák levelet bontanának és ezzel eltakarnák az apró növények számára életet jelentő fényt - írta friss bejegyzésében a Körös-Maros Nemzeti Park. Ha mostanában erdei túrára indulunk, ezért is érdemes hát alaposabban körbe nézni, mi minden nyílik már a tavaszi avar között!
Az egyik ilyen kora tavaszi, avarszintben élő, védett virág a ligeti csillagvirág, melynek sűrű állományai élnek a Maros menti erdőkben is. Az esős időjárás hatására mostanra teljes pompájában láthatjuk az erdő aljnövényzetét. Az árvacsalánok egészen magas szárat fejlesztettek és nagyon sűrű állománnyal vannak jelen, élénk ciklámenszínű virágaik szőnyegként borítják az erdő alját. Melléjük társulnak a salátaboglárkák citromsárga virágai. Mostanra az erdők szélében a kökények is virágba borultak és a fák is kezdenek rügyezni, de megjelentek az avarban az első tavaszi gombák is - hívta fel a figyelmet a nemzeti park.
A növények mellett a gombák is szép számban előbújtak
Különösen a kucsmagombák és a piros csészegombák figyelhetők meg nagy számban a nyárfaerdők alján. A kucsmagombák szinte mesébe illő megjelenésükkel az avar között rejtőznek, ám a mostani csapadékos időszaknak köszönhetően a magas tönkök megkönnyítik észlelésüket - de erről nemrégiben itt írt a HelloVidék. A piros csészegombák szintén lenyűgöző látványt nyújtanak: élénk, rikító piros színükkel és korong alakú termőtestükkel, amelyek akár 10 cm-es átmérőt is elérhetnek, igazi tavaszi csodaként jelennek meg. Bár nem gyakoriak, ha egyet felfedezünk, biztosak lehetünk benne, hogy több másik is ott rejtőzik a közelben.
@csagolyavirag111 ♬ الصوت الأصلي - تعلم الفرنسيةLAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Érdemes összeszedni a piros csészegombát?
A kora tavasszal megjelenő csészegombák közül a legtöbb faj nem mérgező, de gasztronómiai szempontból jelentéktelen - közölte a HelloVidékkel Varga Tamás szombathelyi gombász. Egyes fajok, például az osztrák csészegomba és a piros csészegomba, akár ehetők is, bár ezek fogyasztása inkább esztétikai élményt nyújt, semmint ízélményt. Mindkét faj élénk piros színű, amely a Mikulás ruhájához hasonlítható, és leginkább február végén, márciusban bukkanhatnak fel, amikor a hó kezd olvadni. Ligetes területeken, korhadó faágakon találhatók meg.
"Az osztrák és a piros csészegomba megkülönböztetése azonban csak mikroszkópos vizsgálattal lehetséges, így gyakorlatilag azonosnak tekinthetők a természetjárók számára. Ezeket a gombákat nehéz megtisztítani, mivel általában földesek, de például hagymás tojásban dekorációként jól mutatnak." - közölte a HelloVidékkel Varga Tamás, aki még hozzátette, bár a csészegombák általában nem mérgezőek, élettani vagy kulináris értékük csekély. Fogyasztásuk inkább a látvány, mint az ízvilág szempontjából lehet érdekes. Bár, ahogy láttuk, a piros csészegomba ehető, de ritkasága miatt kíméletre is szorul!
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








