Varga Mihály jegybankelnök szerdán délután Facebook-oldalán három célról írt, melyeket hivatalba lépésekor tűztek ki, és amelyeket szerinte teljesítettek.
Azonnali kormányrendelet jelent meg, amelyben felszólították a Dunaferrt, hogy a társaság székhelyén található magánvezetékének üzemeltetésével kapcsolatos szerződéses adatokat és műszaki dokumentációt a felhívás átvételét követő két munkanapon belül adja át a helyi elosztói engedélyes részére.
Ezenkívül a társaságnak biztosítania kell az elosztói engedélyesnek a bejutást a magánvezeték műszaki állapotának felméréséhez. Nem egy udvarias kérésről van szó, ha ugyanis az azonnal végrehajtandó határozatot mégsem hajtja végre a cég, akkor ellephetik a végrehajtók és a hatóságok, és lefoglalhatják a szükséges iratokat - írja a Telex.
A lap kérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM), de még nem kaptak választ arra, hogy mindez miért történik. Elképzelhető, hogy a kormány nem szeretné, hogy a Dunaferr-utód más cégeket is sakkban tartson azzal, hogy ha elzárnák a szolgáltatást, más sem jut áramhoz és gázhoz.
A rendelet azért arra is gondolt, hogy a dunaújvárosi cég telephelyén található, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek és létesítmények biztonságos működtetése ne kerüljön veszélybe, ezekhez vételezhető elegendő energia. Maguk a cégek, mármint a külsősként az acélmű energetikai csecsén lógó cégek is kaptak feladatot, nekik haladéktalanul meg kell kezdeni a leválást, aki ezt nem teszi meg, egy idő után már szerződés nélküli vételezőnek minősül.
Bodrogi Gyula titkos kedvence: így készül a tökéletes tiszacsegei karácsonyi halászlé – íme a titka!
Nem lehet véletlen, hogy Bodrogi Gyula rajong a tiszacsegei halászléért: ez az étel évtizedek óta az egyik legnagyobb magyar gasztroklasszikus. Most megmutatjuk, mi a titka...
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








